Idén a OnePlus eddig két flagship modellt mutatott be, a OnePlus 3 és a OnePlus 3T személyében. A két készülék külsőre teljesen megegyezik, a 3T-ben mindössze erősebb a hardver, illetve bejött a gunmetal szín és a hátlapi kamera zafírüveget kapott. Ha az vesszük figyelembe, hogy a OnePlus 3 idén nyáron mutatkozott be, jó esély van rá, hogy jövő nyáron érkezne a OnePlus 4.

oneplus-3tAzonban a vállalatnál lehet úgy döntenek, hogy kihagyják a 4-es számot és egyből a OnePlus 5 fog megjelenni, ugyanis ez a szám Kínában szerencsétlenséget jelent. Ugyanígy tett a Vivo is, amikor kihagyta a V4-et és a V3 után egyből a V5-t mutatta be. A OnePlus és a Vivo is egyébként a BBK Electronics tulajdona. Ez nem erősíti meg a pletykát, viszont jó esély van rá, hogy igaz.

A OnePlus 5 nagy újdonsága a kerámia ház lehet, ezenfelül Android 7.0 Nougat lenne alapból a készüléken a vállalat saját OxygenOS felületével. 5.5 inches QHD AMOLED panellel, 6 GB RAM-mal és Qualcomm Snapdragon 835-tel jelenhet meg, de mivel még igen messze van a nyár, ezért ezek még csak találgatások.

Aki nem szeretne addig várni, az már megveheti a OnePlus 3T-t, viszont durván 5 hetes szállítási idővel kell számolni.

Hirdetés
FORRÁSAndroidHeadlines
6 éve írok az informatika és a telekommunikáció világáról és 1 éve készítek videókat. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.