A Lenovo ThinkPad készülékek több dolog miatt is a világ legnépszerűbb üzleti kategóriás laptopjai. Erősek, megbízhatók, strapabírók és olyan egyedi innovációkat találni bennük, melyeket máshol nem.
Ilyen volt például a pillangó mechanikás billentyűzet, a 360 fokban forgatható zsanér a kijelző alatt, a 180 vagy 270 fokban kifordítható kijelző és most, 2020-ban az összehajtható kijelzős laptop. Mivel 2020 úgy tűnik, hogy a hajtogatható kijelzős eszközök éve lett, a Lenovo – amely cég egyébként a Motorola Moto Razr kapcsán már szerzett tapasztalatot hajlítható kijelzős eszközzel – úgy döntött, a CES-en már demózott ThinkPad X1 Fold laptopját piacra dobja még év vége előtt. A demo darabról anno mi is írtunk:
A ThinkPad X1 Foldról a cég első, Milánban megnyílt márkaüzletéből közvetített videokonferencián láthattunk és hallhattunk.
Lenovo ThinkPad X1 Fold
Az első összehajtható kijelzővel szerelt PC egy 13,3 hüvelykes OLED kijelzőt kapott. A panelt az LG gyártja a Lenovo számára, de a kijelző védelemről már a Lenovo saját technológiája gondoskodik. A kijelzőt kívülről öt védőréteg védi a sérülésektől, belülről pedig hat másik. A ThinkPad X1 Fold két oldalában az egyik védőréteget például szénszálas védőelemek adják, nehogy belülről is felsértse valami az OLED panelt. A kijelző képaránya 4:3, a felbontás pedig 2048 x 1536 pixel.
A zsanérok állítólag harmincezerszer nyithatók-zárhatók folyamatosan, erősségüknek hála pedig több módban is használható a gép. Teljesen kihajtva tabletként, könyvszerűen, vagy felállítva – ehhez a gép hátulján található bőr védőréteg támaszként is képes szolgálni –, normál laptop formában. Utóbbi esetben a virtuális billentyűzet foglalja el a gép kijelzőjének alsó részét. A Lenovo a szoftverben megoldotta azt is, hogy ha külső billentyűzetet vagy egeret csatlakoztatunk az X1 Foldhoz, azokhoz alkalmazkodjon a kijelzőn látható tartalom. A nem szokásos perifériákat is kezeli egyébként a gép, például rajzolhatunk vagy írhatunk is rá a Lenovo által biztosított tollal.
De amennyiben valakinek szüksége van egy fizikai billentyűzetre, jár egy mágnesesen és Bluetooth-szal kapcsolódó teljes klaviatúra a géphez. A billentyűzet 5 órányi üzemidőre képes egy teljes töltéssel, használható a géptől függetlenül is, a töltést pedig az X1 Foldról veszi fel, amikor rátesszük. A billentyűzet elfér a gépben, amikor a laptopot összehajtjuk.
Hardveresen 8GB (LPDDR4X 4267MHz) RAM, maximum 1TB NVMe SSD és az Intel tizenegyedik generációs Core i5-ös processzora dolgozik a gépben, melyhez az Intel Hybrid technológiáját használják. A GPU egy integrált Intel UHD Gen 11 grafikus gyorsító. Az akku 50 wattórás, melyet USB Type-C-n keresztül lehet tölteni.
Csatlakozók terén két USB-C-re vagyunk korlátozva (első generációs és Thunderbolt 3), illetve van egy SIM-kártyának hely a gépben. Utóbbi azért érdekes, mert így a ThinkPad X1 Fold a Windows 10 Always-Connected számítógépei közül az egyik első, mely 4G/LTE hálózat mellett 5G-re is képes kapcsolódni. Az antennákat a gép házának keretébe integrálták.
Hála a 999 grammos (igen, pont benyomták 1 kilogramm alá) súlyának, az X1 Fold könnyedén hordozható. Kinyitott állapotban a gép 299,4 x 236 x 7,8 milliméter nagy, összehajtva ez 158,2 x 236 x 27,8 milliméteresre változik.
Az európai piacon még a karácsonyi szezon előtt megjelenik a gép, ám pontos árat egyelőre nem tudunk hozzá. Az Egyesült Államokban 2499 dolláros áron kerül forgalomba a különleges laptop, így várhatóan 2500 eurós árat kell majd érte fizetnie az európai vásárlóknak is.
Lenovo ThinkPad X1 Nano
Lenovo a ThinkPad bemutatóra egy „klasszikusabb” gépet is hozott, ez az X1 Nano. Egy kilogramm alatti súlyával ez eddig a cég legkönnyebb és legkisebb üzleti gépe, az X1 Carbon formavilágával.
Az X1 Carbonról anno Zsolt készített videós bemutatót is:
Az X1 Nanóban kijelző egy 13,3 hüvelykes 16:10-es képarányú 4K panel, melyet 180 fokban kihajthatunk. A kijelző körüli érzékelők beállíthatók úgy, hogy a gép érzékelje, mikor vagyunk a gép előtt, mikor hagyjuk el székünket vagy mikor térünk éppen vissza a géphez. A gép ettől függően zárolja vagy oldja fel a rendszert a Windows Hello-val. A rendszert emellett ujjlenyomat-leolvasóval is zárolhatjuk, ha a Windows Hello és a Lenovo Zero Touch Loginnek nevezett integrált szoftveres megoldása nem tetszene.
Az X1 Nano az Intel tizenegyedik generációs i7-es Evo Tiger Lake processzorait kapta, ehhez minimum 8GB RAM és maximum 1TB SSD választható. A gépet személyre szabott specifikációkkal is kérhetjük.
Csatlakozók terén itt valamivel több van, mint az X1 Foldban, három Thunderbolt 3-as USB-C és 4G/5G kapcsolat áll a kihasználható lehetőségek között. A Lenovo új ThinkPad dokkolót és utazó elosztót is készített.
Érdekesség még a géppel kapcsolatban, hogy négy mikrofon és négy hangszóró van beépítve. A mikrofonok 360 fokos hangrögzítésre képesek a konferenciahívások hangminőségének javítása érdekében. A hangszórók pedig Dolby Atmos minősítést kaptak.
A gép áráról és elérhetőségéről egyelőre nem közölt infót a Lenovo, amint megkapjuk, frissítem a bejegyzést.