Idén is a Kia diadalmaskodott a J. D. Power által végzett minőségfelmérésben. Az elmúlt húsz évben a koreai autógyár produkálta a legnagyobb fejlődést ezen a téren és ezt a győztesek száma is jól mutatja. Nem kevesebb, mint öt kategóriában végeztek az első helyen, konkrétan a Soul, a Niro, a Sorento, a Forte és a Cadenza is jobbnak bizonyult a vetélytársaknál. Az Európában nem kapható Cadenza (nálunk kb. az Optima szedánnak felel meg) ráadásul az egész felmérés legjobb eredményét érte el, míg a szintén vadonatúj Niro hibrid SUV elsőként szerepelt és rögtön egy elsőséggel.
Az sem kevésbé dícséretes, hogy a Soul már harmadik éve végez kategóriaelsőként, illetve a felsoroltakon felül még két további Kia modell szerepelt a felmérésekben, ők is az előkelő második helyen végeztek. A Kia tavaly első helyre került a J. D. Power európai megbízhatósági listáján is, itt az Európában jól ismert Sportage volt a főszereplő. Ezeket látva talán nem véletlen, hogy a koreai autógyártó egyedülálló módon 7 év vagy 150 ezer km garanciát vállal minden egyes európai típusára. A J. D. Power mostani felmérésen több mint 77 ezer autótulajdonos vett részt, összesen 26 kategóriában 243 modell került vizsgálat alá.