Hirdetés

Az Apple márciusban fog tartani egy médiaeseményt, ennek keretén belül várjuk az új iPad-ek bemutatását és az iMac termékpaletta megújulását is. 

A Digitimes információi szerint a 9.7 inches változat mellett egy új, 10.5 inches verzió is debütálhat, illetve 12.9 inches modell sem maradhat ki a sorból. Azonban a középső és nagyobb modell értékesítése csak május-június környékén indul. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a viszonteladók polcait is csak abban az időben fogja elérni. Mindezt ipari forrásokra hivatkozva írta meg a Digitimes. Azt, hogy vajon az Apple oldaláról elérhető lesz-e egyelőre nem tudni.

Kezd egyre érdekesebb lenni az Apple üzletpolitikája. Kezdték a Jet Black iPhone-ok hiányával, ami még talán érthető volt, hisz hirtelen megugrott iránta a kereslet és nem számítottak rá… Az AirPods-ot október végére ígérték, ehelyett decemberben éppenhogy megjelent, a szerencsések tudtak belőle vásárolni Karácsony előtt, a többieknek 6 hét a szállítási idő. Állítólag valamit még csiszolni kellett rajta, mielőtt még kiadták. A BeatsX a napokban jelent meg és szeptemberben lett beharangozva, ahogy az AirPods is. Már a BeatsX is legalább 2-3 hét szállítási idővel érkezik. Most pedig az iPadek.. Érthető, hogy az ingyen hype hajtja őket, de ilyen szinten? Aki megveszi és vágyik rá, úgyis megveszi, ha várnia kell rá, ha nem. Aki nem fanatikus, az meg legyint egyet és esetleg visszanéz 1 hónap múlva a boltba, hogy kapható-e, feltéve ha nem vásárol addig valami más terméket, ami ugyanazt a célt szolgálja, mint az almás cégé.

Hirdetés
FORRÁS9to5mac
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook