Eddig az OIS az Apple okostelefonoknál csak a Plus modellek kiváltsága volt, azonban idén lehet másképp lesz. 2014-ben az iPhone 6 Plus, majd 2015-ben az iPhone 6S Plus kapta meg az optikai képstabilizálást, azonban a 4.7 inches modellekből ez kimaradt.
Egy új kiszivárgás alapján sejthető, hogy az iPhone 7 kamerája is meg fogja ezt a technológiát kapni, erről egy kép tanúskodik, melyen a kameraszenzor látható. Összehasonlításként a képen jól látszik (a 6 és 6S széria mellett), hogy az új kameramodul is megkapta az OIS mechanizmust.
Ideje lenne az Apple-nek összekapnia magát és még ha nem is dobbant nagyot az idei iPhone, de ezeket a dolgokat, így többek között a kisebb modellben levő OIS-t szívesen látnánk.
A készülék vélhetően szeptember 7-én fog bemutatkozni, kíváncsian várjuk, hogy mennyi igazság lesz a pletykákban.