A mai napon, azaz október 29-én mutatkozik be a nyilvánosság számára a CAT legújabb strapatelefonja, az S52-es nevet viselő készülék. Egy előzetes esemény keretein belül volt alkalmunk korábban megfogdosni kicsit a telefont, így a sajtóközlemények alapján írtaknál kézzel foghatóbb beszámoló következik.
A cég képviselői a beszélgetésen elmondták, hogy tudják, milyenek a vásárlóik és mit keresnek egy CAT telefonban. Az ő igényeik kielégítésére a CAT továbbra is gyártani fogja az akkumulátoros üzemidőt és a strapabíróságot mindennel szemben priorizáló telefonok gyártását. Emellett a 97 százalékban férfiakból álló, fizikai munkát végző vásárlóközönség mellett szeretnének egy újabb réteget is megszólítani. Az újabb réteg alatt a CAT azokat érti, akik valamilyen szinten (hobbi, lazább munka) továbbra is kapcsolatban állnak azzal a vásárlói réteggel, akinek szüksége van a könnyedén túlélő, de már nem robosztus mobilokra. Hisz minden harmadik ember összetöri a mobilját legalább egyszer egy évben…

Vékonyabb és könnyebb, de bírja a strapát
Az eddigi legvékonyabb és legkönnyebb strapabíró okostelefon a CAT S52: 158,1 milliméter magas, 76,7mm széles, 9,69mm vastag és 210 gramm súlyú a készülékház. Ezzel szemben a CAT S61-es (teszt róla itt) 150*76*13 milliméteres dimenzióval bír.
Az S52-es alig nagyobb, mint egy védőtokba bújtatott Huawei Mate 20 Pro (a képen) vagy egy Plus/Max típusú iPhone. Ellenben a CAT S52-t biztosan nem kell majd tokban tartanunk, hisz háza gumival megerősített alumíniumból, az 5,7 hüvelykes kijelzőt védő előlapi üveg pedig Gorilla Glass 6-ból készült. Utóbbinak tapintása a demo példány esetében kicsit műanyagos volt. A keret és a hátlap azonban könnyedén és kényelmesen simult a kezembe, illetve a telefon súlya sem volt zavaró.

Extra garancia a vízállóságra és az üvegre
A Gorilla Glass 6-ra a gyártó 24 hónapnyi garanciát vállal, melynek időtartamán belül amennyiben valahogy sikerül összetörni a telefon előlapját, térítésmentesen cseréli az S52-őt a gyártó. Emellett 1,5 méter mélységű vízben biztosan túl fogja élni a telefon, szóval beejthetjük a kádba vagy az úszómedencébe is. A garancia a beázásra is vonatkozik, kivéve abban az esetben, ha alapból sérült (értsd betört/megrepedt kijelzős) készüléket ér vízkár.
A másfél méteres mélység mellett a másfél méteres esés sem kellene, hogy gondot okozzon a mobilnak. A gyártó elmondása szerint úgy tervezték az S52 házát, hogy többszöri betonra zuhanást is túl fog élni.
A telefon háza IP68-as szabvány szerint víz- és porálló, de mellette a MIL 810G katonai sztenderd tanúsítványt is megkapta. Az USB-C illetve a ház tetején a 3.5 milliméteres jack csatlakozó is vízállók, és elsőként a CAT mobilok történetében nincsenek egy kis csapóajtó mögé rejtve.
Közepes hardver, igyekvő kamera
Értelemszerűen a CAT az S52-vel nem az iPhone 11 Pro vagy a Galaxy Note10 konkurense akar lenni. Az S52-ben 4GB RAM, 64GB microSD kártyával bővíthető háttértár és a Mediatek Helio P35 MT6765 processzora található. A 12 nanométeres SoC-ben nyolc mag dolgozik 2.3Ghz-en. Hozzá egy 3100 milliamperórás akkumulátor társul, amivel a gyártó ígérete szerint másfél napig aktívan használható a mobil.
Van 4G LTE CAT6, VoLTE, VoWiFi, ViLTE, 3G, 2G, 2.4/5GHz-es WiFi és 5.0-ás Bluetooth támogatás is a telefonban. Mellette NFC-t, giroszkópot, iránytűt és gyorsulásmérőt is szereltek belé. Ráadásul ez az első CAT mobil, amelyben helyet kapott az ujjlenyomat-leolvasó szenzor.

Mint azt korábban írtam, az előlapon egy 5,7 hüvelykes kijelző található. Ennek felbontása HD+, képaránya pedig 18:9-es. Nagy előny viszont, hogy vizesen vagy akár kesztyűvel a kézen is használható.
A kijelző fölött található egy 8 megapixeles előlapi kamera, a hátlapon pedig egy 12 megapixeles szenzort találunk. Nincs most hozzá különleges hőkamerás kiegészítő és egyéb nyalánkság, csupán egy LED villanóval egészül ki a Sony IMX363-os dual pixel kamerája.
Az f/1.8-as rekeszértékű szenzor a legjobb, amelyet eddig strapamobilba szereltek. A gyártó pedig külön figyelmet fordít arra, hogy szoftveresen kiaknázza a készülékben rejlő lehetőségeket. A demó darab alapján (igaz, azon még nem végleges szoftver futott) az S52 hátlapi kamerája valahol az A-szériás Galaxy mobilok középmezőnyével — például A50 — tudna versenyezni. Azt közel sem garantálnám, hogy a CAT kerülne ki győztesként, de az eddigi strapamobilokhoz képest látványos a különbség. Persze a végleges modell és szoftver megérkezéséig kár lenne végérvényes kritikát mondani az S52-ről.

Ár és elérhetőség
A CAT S52 elsők között lesz elérhető Magyarországon, Android 9-es rendszerrel. Az előrendelés 179.990 forintos (529 euró) áron indul a mai napon, elsőként az Extreme Digitalnál. November közepén érkezik meg a készülék a gyártó ígérete szerint a boltokba, később pedig a szolgáltatói kínálatban is megjelenhet, ám erről konkrétumot egyelőre nem tudunk.