Nincs egyszerű helyzetben a Volkswagen, a dízelbotrány kirobbanása óta minden lépésükre extra figyelem hárul. Most egyik legfontosabb modelljük, a Passat megújítására készülnek. Nem új generációról, hanem faceliftről van szó, így formailag drasztikus módosításokról nincs szó. A tesztelés közben lekapott, elmaszkírozott prototípusból kiderül, elsősorban az első és hátsó rész változik az autón. Az ilyenkor bevált módszer szerint tehát új lökhárítókra, valamint hűtőmaszkra számíthatunk.

Értesülések szerint az ihletet az Arteon adta, a kicsit dögösebb kinézet pedig szükséges, elég csak az Insigniát vagy a Mazda 6-ot említeni a konkurensek közül. A dizájn mellett a műszaki tartalom is változik, ami viszont érinti a számunka fontos GTE, azaz plug-in hibrid verziót is, amelynek teljesen kicserélik a hajtásláncát. A korábbi 1,4 literes TSI helyett az új, 1,5 literes TSI kerül a motorháztető alá (a benzineseknél is eltűnik az 1,4-es motor), valamint erősebb villanymotort is alkalmaznak majd. Ezzel a rendszer összteljesítménye is megnő, de pontos adat még nincs róla.

Szerencsére nem csak a motorok, hanem az akkumulátor ereje is nagyobb lesz, mivel a kapacitás 13 kWh-ra növekszik. Ezzel akár 70 km-t is megtehetünk majd tisztán elektromos módban, tehát a hazai szabályok szerint továbbra is jogosult lesz a zöld rendszámra és a vele járó kedvezményekre. Érdekesség, hogy a konszerntárs Skoda Superbnek szintén mostanában tervezik a faceliftjét és pletykák szerint ebből a típusból is kínálnak majd plug-in verziót, jó eséllyel a Passat GTE hajtásláncával. Az új Volkswagen Passat (és a GTE plug-in hibrid) megjelenési idejéről és áráról egyelőre még nincs információ.