2016-ban jelent meg a most futó 7-es BMW, az azóta eltelt idő alatt mindkét nagy konkurens megújult, az Audi A8 teljesen megújult és minden eddiginél durvább technikai és műszaki megoldásokat kínál, míg a Mercedes S-osztály is kapott egy faceliftet. Ez utóbbi fog történni a 7-essel is, 2019-re megújul a bajorok luxuslimuzinja. Várhatóan a külsőhöz csak szolidabban nyúlnak majd, az ismert recept szerint a lámpák és lökhárítók változhatnak.

A motorháztető alatt viszont már több változás lesz, többek között a plug-in hibrid kivitel sem marad érintetlen. Annyira nem, hogy még nevet is vált majd, az eddigi 740e helyett 745e-ként folytatja pályafutását. A névváltás nem csupán szemfényvesztés, mivel a hajtáslánc is változik. A 2 literes, 250 lóerős turbós benzines marad, azonban az eddigi 111 lóerős elektromotor helyett egy erősebbet építenek be. Az összteljesítmény így 322-ről 390 lóerőre nő, és a 9,4 kWh-s akkumulátor kapacitását is növelik.

Ezzel biztosan nő a teljesen elektromos módban megtehető távolság is, de itthon már a mostani verzió is jogosult a zöld rendszámra, így az újnál ez a kérdés fel sem merül (hacsak addig nem változnak a szabályok). Érdekes újítás lehet a vezeték nélküli töltés opciója, ezzel kb. 3,5-4 óra alatt feltölthető az akkumulátor. Mindezeket az újításokat az X5 plug-in változata is megkapja majd, így annak neve is a mostani X5 xDrive40e-ről X5 xDrive45e-re változik majd.

Hirdetés
FORRÁSAutoblog
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.