A következő évek az alternatív hajtásokról szólnak majd az autógyártóknál. Ez alól a Renault sem kivétel, hiszen bár a jelenleg kínált teljesen elektromos Zoé kisautó jól fogy, de egymagában édeskevés lesz a vetélytársak ellen. Hibridek terén például elég szerényen állnak, de a helyzet hamarosan változik. Jövőre érkezik a Captur kompakt SUV következő generációja, amelyből már plug-in hibrid kivitel is lesz.
A Captur következő generációja az új CFM-B padlólemezre épül majd, akárcsak a Clio következő generációja, de erre a platformra kerül a Nissan Juke is, melyből szintén jövőre lesz esedékes a generációváltás. A plug-in opció mellett teljesen új infotainment rendszerről is beszélnek a típus kapcsán, sőt még 2-es szintű önvezetés is felmerült, de ez utóbbi még bizonytalan. Az új Renault Captur várhatóan 2020 első negyedévében kerülhet a boltokba, addig pedig még számos információ lát majd napvilágot róla.