Végre hosszú pletykálgatások után, hivatalosan is bemutatták Kínában a Honor 8-at, mely még ütőképesebb ajánlat lett, mint elődje, a még forgalomban levő Honor 7. A készülék ugyan a Honor márka képviselője, azonban több funkciójában is a Huawei P9-re hasonlít.
A készülék 5.2″-os FullHD felbontású IPS kijelzőt kapott. A Mate 8-ból ismert, Kirin 950 SoC került a hátlap alá. Így négy 2.3 GHz-es Cortex-A72-es és négy 1.8 GHz-es Cortex-A53-as mag áll rendelkezésünkre. A Huawei P9-ben a Kirin 955 teljesít szolgálatot, azonban a különbség elhanyagolható. Két verzió lesz elérhető memóriát tekintve, 3 GB RAM memóriával és 32 GB belső tárhellyel, illetve 4 GB RAM és 64 GB belső memória kombóval. A hátlapon két darab 12 megapixeles kamera került, itt azonban már nem említi a gyártó a Leica nevet, bár minőségbeli romlás nem várható fotózás terén. A hátlapon továbbá még egy ujjlenyomatolvasó is található. Az előlapra pedig 8 megapixeles kamera került. Androidból 6.0 Marshmallow-t kapunk, EMUI 4.1 felhasználói felülettel.
Az okostelefon alapból hybrid SIM támogatással érkezik, a 4G mindkét kártya számára adott. Ha pedig csak egy SIM kártyát használunk, akkor a másik helyre microSD kártyát tudunk tenni. Az akkumulátor 3000 mAh-es, tölteni az USB Type-C porton keresztül lehet. Mindössze 7.45 mm vastag és 153 gramm súlyú. A keret fém, míg az elő- és hátlap üveg. Továbbá infra portot is kapott a készülék.
Egyelőre csak Kínában lett bejelentve, viszont információink szerint augusztus végén érkezik Magyarországra is.