Hirdetés

Az aktuális Android verzióra való frissítési lehetőség mindig izgatja a felhasználók fantáziáját, hogy adott készülékre fog-e érkezni és ha igen, akkor mikor.

A Huawei és Honor készülékek frissítéséről is csepegnek a hírek, legutóbb négy Honor készülékről tudtuk biztosra, hogy megkapja az EMUI 8.0-t és az Android 8.0 Oreót.

A Honor India Twitteren válaszolt egy felhasználónak, aki a Honor 8 frissítésével kapcsolatban érdeklődött. Válaszukban megerősítették, hogy a 2016 közepén kiadott okostelefon nem fogja megkapni a tavalyi Android rendszert, ennek állításuk szerint szoftveres és hardveres akadályai is vannak.

A Honor így gyakorlatilag nem tartotta be a 2 éves terméktámogatási ciklust, hisz a Honor 8-nak még meg kellett volna kapnia az Oreót. Az, hogy „hardveres és szoftveres akadályai is vannak” jelentheti azt is, hogy nem akarnak túl sok erőforrást befektetni a frissítés leprogramozásába.

Ha egyébként tényleg vannak korlátok, akkor ez igaz lehet a Huawei Mate 8-ra és a Honor V8-ra is, hisz mindketten Kirin 950-es lapkával rendelkeznek.

Hirdetés
FORRÁSAndroidAuthority
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mi az, hogy hardveres és szoftveres korlátok???? Mi az, hogy a Huawei egyik legnépszerűbb készülékére nem ad ki frissítést? És mi az, hogy nem tartják be a szavukat??? Mocskos szemétláda szrházi gci f****pó tirpák rohadék f*s banda! Komolyan, elvesztettétek a bizalmamat a márka iránt! Na, vissza Sony-ra, idióták! 😤

  2. Ennyit erről. Nem dől össze a világ, de azért van jó pár dolog az emui 8-ban, ami megkönnyítené a mindennapi használatot. Nagyon szeretem ezt a telefont, de ezzel a hozzáállással Xiaomi lesz a következő befutó nálam.
    Ugyanúgy szembeköpték anno a P8/Honor 7 tulajokat is, az ember naivan azt gondolná, a következőnél nem követnek el ekkora baklövést. Mondjuk ezzel a P9 és Mate 8 is egyértelmű már, másrészt röhej hogy 6X-re meg még készül.

  3. Nem tragédia. Az Android 7, 7.1 elég stabil. De a magyarázat bullshit. Max nem lenne elég erős hozzá. Lassan a telefon erősebb lesz mint a laptopom. Az újabb Android mézesmadzag hogy új telefont vegyél. Ez üzletpolitika. Nem innováció.

  4. A múltkor még nem úgy volt, hogy a Huawei megerősítette, hogy meg fogja kapni a Honor 8 is az Android 8 -ast? 🙁

  5. De, sőt: azóta meggondolták magukat, s a Honor 9 Lite bejelentésénél megszellőztették, hogy április és június között fogják a Honor 8-at Oreo-ra frissíteni! (Itt a francia szöveg annyit jelent: „Az egyik nem működik a másik nélkül. Lesz Oreo az EMUI 8-cal!”) https://uploads.disquscdn.com/images/f291659a3e81951f6cd7c57d6701e222d82c553c6d20a83b4d434e3e6102b17a.png https://uploads.disquscdn.com/images/75f7d55ec371ab05601517ca3717e83a0c31d8094b6e21000903ea9e3564ea57.jpg

  6. Igen, már a franciák, a lengyelek, a németek és az amcsik is megerősítették! 😀 Ideje lenne frissíteni a cikket!

  7. Ez a cikk nagyon elavult. Ideje lenne frissíteni, mert már megjelent Kínában a Honor 8-ra az Android Oreo bétateszt lehetősége, mely az FRD-AL10 8.0.0.B504 (C752) buildszámú béta állapotú rendszerszoftvert telepíti a készülékekre, amelyekre elérhető a bétateszt!

Comments are closed.