Hirdetés

A Huawei EMUI felülete kezd iOS-szerű lenni, ezért a vállalat keményen dolgozik az EMUI 5.0 változatán, hogy kevésbé hasonlítson rá. Ezért még tavaly felvették az iOS 1 fejlesztésénél dolgozó Apple dizájnert, Abagail Brody-t, akivel közösen dolgoznak az új felületen.

A vállalat emellett egy új, saját operációs rendszeren is dolgozik, amit csak végszükség esetén alkalmaznának. Ezt a rendszert arra az esetre tartják fenn, hogy ha bármi változna a Google részéről az Android-ot illetően, ami nem tetszik a Huawei-nek, akkor legyen egy alternatíva, ami független a keresőóriástól. A Samsung-nak is van ilyen megoldása, ami a Tizen OS nevet viseli, ezt leginkább hordozható eszközeinél alkalmazza a koreai gyártó.

A Huawei saját rendszere egyelőre még csak korai fejlesztési fázisban van és nem is tudni, hogy mikor lesz kész. A rendszert Skandináviában fejleszti egy csapat, akik korábban fejlesztőként dolgoztak a Nokia-nál. Reméljük, hogy a Huawei-nek nem lesz rá szüksége, hogy alkalmazza a rendszert, de ha valami nem tetsző dolgot csinál a Google, akkor lehet majd rá számítani.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.