A Samsung Galaxy S8 kétségtelenül minden napi téma az okostelefonok világában, hiszen a Note7 bukásával nagyon nagy reményeket fűz a készülékhez a Samsung és persze a felhasználók is.
Ezúttal a fent látható fotó szivárgott ki a készülékről, mely sok dolgot megerősít. Egyrészről marad a 3.5 mm-es jack csatlakozó (biztos lesz valami Apple poén a bemutatóján), illetve lecserélték itt is a töltőportot USB-C-re. A kijelző alatt nincs Home-gomb, ahogy azt már egy ideje tudtuk, így a kijelző alatti, fölötti, valamint az oldalkávák is brutálisan vékonyak lesznek.
A korábbi kiszivárgott fotók alapján elkészült egy 3D-s rendervideó is, ahol minden oldalról láthatjuk a Samsung érkező csúcsmobilját.
Több Samsung-közeli forrás is megerősítette a hátlapi ujjlenyomatszenzort, illetve ezt a dizájnt, szóval szinte biztos, hogy márciusban egy ilyen készüléket kapunk a piacra. Mit szóltok?