Ezt a játékot a Glitchers, UEA, UCL, Alzheimer’s Research és a Telekom alkotta meg. Kezdeném egy idézettel melyet a játékban olvashatunk: „Ez nemcsak egy játék – ez egy küldetés az emberi agy megmentésért”.

Sea Hero_2016-05-07-19-22-03 Sea Hero_2016-05-07-19-22-06 Sea Hero_2016-05-07-19-22-16

Amikor legelőszőr láttam ezt a játékot rögtön az jutott eszembe, hogy ezt az ovisoknak találták ki. Hiszen kis aranyos hajón kell eljutnunk az egyik ellenőrző pontról a másikba, esetleg jeget kerülgetve tengeri szörnyeket kell lefotóznunk. A játék elején megtudjuk, hogy apukánknak kell segíteni aki elvesztette emlékeit, azt is megtudjuk továbbá, hogy a demencia elleni küzdelemben veszünk részt. Látjuk azt a cikk fenti részében, hogy milyen gyerekesnek tűnő feladatokat kell végrehajtani. Ezt azért kell megtennünk, hogy a tudósoknak legyen egy olyan normál szint melyhez viszonyíthatnak a demencia megállapításakor (Demencia: „A demencia következménye, hogy az emlékek eltűnnek…”). Kicsit érthetőbbé szeretném tenni mi is az a demencia: leggyakoribb formája az Alzheimer-kór (Magyarországon kb. 250.000 ember szenved ebben a betegségben). A játékot a Britek találták ki, alkották meg, fejlesztik és elemzik az adatokat. Csupán 3 apró kérdésre kell válaszolnunk a játék előtt: nemünk, életkorunk, országunk neve melyben élünk/játszunk. Ezután mi játékunk eredményeit (név nélkül) elküldik egy laborba, ahol kielemezik őket. Persze akit ez zavar az kikapcsolhatja ezt a funkciót (így persze nem halad a tudomány). Egyébként, ha csak pár 100.000 ember játszik 5 percet, akkor több mint 100 év tudományos felmérést váltanak ki.

Sea Hero_2016-05-07-12-46-21 Screenshot_20160509-205705 Sea Hero_2016-05-07-13-19-00 Screenshot_20160509-205730

Kicsit nézzük meg azért a játék élményét is. Először nekem nagyon tetszett az, hogy a jó ügyért kell játszanom (ez egy nagy motivációs erőt adott, persze később pozitívan csalódtam). Természetesen mi sem vonzóbb egy fiatal informatikusnak, minthogy otthon vagy buszon ülve játékkal segítem a kutatásokat. De vissza kanyarodnék a játékhoz, ahol a főmenüben kell döntenünk arról, hogy melyik pályát szeretnénk megkezdeni. Itt persze csak akkor elérhető a második pálya, ha az elsőt már megcsináltuk és így tovább. Emellett láthatjuk a bal felső sarokban, hogy hány csillagunk van (ez a fizetőeszköz). Minél több van, annál szebbé varázsolhatjuk a hajónkat (zászlók, festéket és különböző felszerelések vásárolhatunk). Persze az egész történet az emlékekre épül, éppen ezért minden szint után kapunk egy kis térkép darabot (amikből a játék végén egy nagy térkép áll össze) és maximum három csillagot. Lehetőségünk van Facebook-on posztolni a hajónkat, teljesítményünket, ezzel együtt persze reklámozzuk az alkalmazást és így többekhez eljut a hír erről a játékról/segítés lehetőségéről. A kedvencem, hogy a naplóban nyomon tudom követni, hogy hány órányi tanulmányban segítettem eddig, illetve azt is, hogy mi a játék célja és története. Nekem csak annyit kell tennem, hogy vezetem a hajót, a megszámozott tengeri bólyákhoz (persze számsorrendben). Mikor már ilyen szintek után kijött egy nagy térkép, akkor haza kell jelezni, hogy minden rendben velünk (persze ezt is játékon belül). Majd lencsevégre kell kapnom az óriási tengeri szörnyeket és ezt a folyamatot megismételni addig, amíg végig nem vittük a játékot. Persze ez nehezedik, hiszen egyre több lesz a bólya és a számsorrendre is ügyelni kell, ráadásul az idő is telik (az idő múlása kevesebb csillagot eredményez).

Sea Hero_2016-05-07-12-46-37 Sea Hero_2016-05-07-12-56-26 01 Sea Hero_2016-05-07-13-08-50

Személy szerint nekem nagyon tetszett a játék. Tetszett az is, hogy megtudhattam, hogy meddig bírom megjegyezni a különböző feladványokat ezzel tesztelve a saját agyam. Végül azt is leszögezném, hogy nem tudok rosszat mondani a Sea Hero nevű játékról. „Segíts a kutatóknak és érezd jól magad egy időben. Nem kell diploma sem, csak egy kis szabadidő. Észre sem fogod venni, hogy segítesz.”

Ide kattintva letöltheted a játékot Android okos eszközre.

Ide kattintva letöltheted a játékot iOS okos eszközre.

Hirdetés
Fiatal informatikus vagyok, aki nagyon szereti az elektronikát. 2011-ben kezdtem el foglalkozni a mobiltelefonokkal és azóta is töretlen lelkesedéssel figyelem az újdonságokat.