A WWDC (Worldwide Developer Conference), az Apple éves fejlesztői konferenciája már csak kevesebb mint két hónapra van, és egyre több információ kezd napvilágot látni az iOS legújabb verziójáról, amit ott fognak bejelenteni.
Az OLED/AMOLED kijelzős mobilok virágkorukat élik, az iPhone X és iPhones XS modellek is ilyen kijelzőtechnológiával jöttek, ezek egyik nagy előnye az LCD kijelzőkhöz képest, hogy fekete pixel megjelenítésekor nem használ háttérvilágítást. Ennek eredményeképpen több gyártó is elkezdte fejleszteni saját sötét-mód verzióját, természetesen az Apple sem maradhatott ki. Többen is panaszkodtak, hogy az új iPadek elképesztő kijelzőin nem lehet futtatni egyszerre több alkalmazást, úgy tűnik az új iOS ebben is hozhat változást.
Az iPad tulajdonosok egy új gesztusvezérlés bevezetésére is számíthatnak, mely a visszavonást teszi majd lehetővé, ami eddig is elérhető volt a készülékek megrázásával. Három ujjunkat kell majd jobbra vagy balra húzni, hogy a visszavonást jóváhagyjuk. A Safari felajánlhatja, hogy váltsunk asztali megjelenítésre, ha úgy gondolja, hogy az adott oldal jobban mutatna ilyen nézetben mint a mobilra optimalizált verziók.
Úgy tűnik, több apró – a felhasználói élményt javító – funkció épülhet be az új rendszerbe. A WWDC június 3-7 között fog megrendezésre kerülni, minden újdonságról próbálunk majd beszámolni nektek. Ti milyen funkciót hiányoltok a leginkább az iOS-ből?