Végre lehetőségünk van a végtelennek tűnő görgetés helyett a keresősbe történő gépeléssel gyorsan megtalálni a megfelelő emojit! Az iOS 14-ben ugyanis a rendszer alapértelmezett billentyűzetén az emoji fülben megjelent újként a pontos keresés funkció, amit az Android vagy a Bitmoji évek óta használ.

A keresősáv kezelőfelülete még eléggé bugos a bétában, ellenben így is működik és teljesíti célját. Lényegében ugyanazt csinálja, mint amit az iOS már évek óta az iMessage-ben. Beírunk egy kifejezést, például “szomorú” vagy “boldog” és a rendszer automatikusan felajánlja nekünk azokat az emotikonokat, melyek leírásuk alapján megfelelnek a keresőkifejezésnek. (Igen, az emojik közül mindnek van pontos leírása, tudtátok? Ha nem, de érdekel, ajánlom az EmojiPedia oldalát, angolul mindent megtudhattok a kis fejecskékről.)

Eddig az iMessage esetén ha beírtunk egy üzenetet, majd az emoji billentyűzetre váltottunk, a rendszer sárgára színezte az üzenetben azokat a szavakat, melyeket emojira tudott cserélni. Ez viszont kizárólag az Apple saját üzenetküldő szolgáltatásán belül működött, az iOS 14 frissítéssel ellenben már bármilyen más applikációban tudunk majd a kis sárga fejecskék után kifejezésekkel kutatni.

Fontos újítás az emojik mellett még a billentyűzetben, hogy ezentúl a diktálás funkció szövegfelismerése teljes egészében az iPhone-on fog futni, így használható lesz offline is. Eddig a szövegfelismeréses diktáláshoz internetkapcsolat kellett, az iOS ugyanis a hangot először titkosította, majd elküldte egy szerverre, amely felismerte és ez alapján volt képes írott szöveggé alakítani a hangot a telefon. Egyrészt az iOS 14-ben sokkal gyorsabb, hogy fizikailag az iPhone-on történik a felismerés, másrészt biztonságosabb is. Angol és kínai nyelven már a bétában is működik. Arra, hogy a magyart érti-e, egyelőre nem találtam választ.

Az iPadOS 14 is hoz szövegfelismerős újdonságot, ott az Apple Pencillel történő kézírást fogja az iPad gépelt szöveggé alakítani natívan a tableten. Ez kicsit hasonlít ahhoz, amit a Samsung a Note szériában évek óta alkalmaz. Bővebben az iPadOS-ről itt olvashattok.