Hirdetés

Ma két sematikus rajz került fel az internetre, melyeken a még be nem mutatott Nokia 8 és Nokia 9 látható. A finnek az MWC-n mutatták be újdonságaikat, jelenleg a Nokia 6 a „zászlós” androidos okostelefon, azonban ez még idén változhat.

A Mobile World Congressen debütált okostelefonok és az újragondolt Nokia 3310 2017 május-június környékén lesz majd elérhető – ha minden igaz- Magyarországon. A most kiszivárgott két sematikus rajzon jól látható, hogy milyen trend mögé szeretne a Nokia beállni – már amennyire lehet hinni a képnek.

A 2017-es trend – melyet tavaly a Xiaomi Mi MIX indított el igazán – a kijelzőszélek, a kávák mellőzése. Ez látható az LG G6-nál és a már tesztelés alatt álló Galaxy S8-nál is. A Nokia készülékekről készült képeken is ez látható, az egyiknél szintén lekerekített kijelzősarkokat láthatunk, míg a másiknál széltől szélig tartót.

Előbbi lehet vélhetően a Nokia 9, melynek ujjlenyomat-olvasója a hátlapra kerül, illetve jól látható a duál kamerás rendszer, a LED villanó és vélhetően a lézeres autófókusz helye. A másik készüléknél még a kijelző alá betuszkolták a fizikai home gombot, de a hátlap hasonlóan néz ki.

Megjelenési infók teljesen ködösek, 2017 Q3 előtt semmiképp nem várható egyik modell sem, de mindenesetre jól látszik, hogy merre halad az okostelefon piac.

Hirdetés
FORRÁSAndroidHeadlines
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.

1 hozzászólás

Comments are closed.