Az 12-es az Apple legújabb és zászlóshajónak nevezhető iPhone modellje. Bár a cég kezdetektől alkalmazott fejlesztési ritmusa 2020-ra csak S-modellt (vagyis ráncfelvarrást) ígért, a cég mégis számos új fejlesztést tartalmazó szériával rukkolt elő. Ráadásul egyből néggyel, hiszen az iPhone 12 mellett megérkezett az iPhone 12 mini, az iPhone 12 Pro és az iPhone 12 Pro Max is.

Furcsaságok és „zöldségek”

Még 2020-ban vezette be az Apple, hogy a mobiljai mellé nem csomagol többé fülhallgatót és töltőadaptert. A döntést azzal indokolták, hogy így sokkal kisebb dobozba tudják csomagolni a készülékeiket, és ez nagy mértékben csökkenti a környezetterhelést, illetve nem is kell annyi tartozékot legyártani és ezáltal műanyagot felhasználni. A töltésre így három megoldás kínálkozik: ha korábban is iPhone készülékünk volt, rendelkezhetünk adapterrel. Ha nincs adapter otthon, de ragaszkodunk a kábeles töltéshez, beszerezhetünk egy új adaptert. Ha elegünk van a madzagokból, választhatjuk a vezeték nélküli töltést – már a 8-as iPhone-októl beépítették a telefonokba ezt az opciót. Ehhez Qi-tanúsítással rendelkező vezeték nélküli töltőre vagy MagSafe kiegészítőre lesz szükségünk.

További zöld intézkedés, hogy a kijelzőt védő fóliát papírra cserélte a cég, ami azok számára nem jó hír, akik a mindennapokban is ezt használták a telefon kijelzőjének megóvására.

Dizájn – sikersztori újraírva

Bár az iPhone 12 modellcsalád teljesen új külsőt kapott, megjelenésük mégis erősen emlékeztet a legnagyobb dizájn sikernek tekinthető iPhone 5-ös megjelenésére. Az elöl-hátul lapos üveg és a lekerekített sarkok mentén, körben végigfutó fém borítás ismerős lehet a forma korábbi nagy rajongói számára, és frissítően határozott karaktert jelent a gyakran uniformizált megjelenésű okostelefonok között. Az Apple-rajongók nyilván nagy örömmel veszik ezt az újítást, hiszen a státusszimbólum-léthez hozzátartozik, hogy a tulajdonos büszke, ha a telefonról első látásra megállapítható, hogy iPhone, és nem csak akkor, ha közelebbről is megnézzük a készüléket.

Az iPhone 12 és 12 mini kerete alumínium, a Pro viszont nemesacél borítású lett, amely kiemelten ellenálló merevítést ad a telefonnak. Az iPhone 12 alapkészülék és a mini színes oldalborítást kapott, a fekete és fehér mellett piros, zöld és kék színekben kerültek a boltok polcaira. A Pro ezüst, arany, grafit és óceán színei joviálisabb megjelenést kölcsönöznek a telefonnak. A mobileszköz vastagságán és súlyán is csökkentettek. A 12-es és a 12 Pro kijelzője a 11-eséhez hasonlóan 6,1 hüvelyk. A mini különlegessége, hogy a korábbi modellekhez képest a képátló is kisebb (5,4 hüvelyk), ami viszont nem zavaró, hiszen már az iPhone 11-nél megjelent a káva nélkül, teljes előlapot kitöltő kijelző.

Új világ nyílik: a kijelző különlegességei

A kijelző és a hátlap is Careamic Shield borítást kapott. Ez az anyag – a gyártó elmondása szerint – az üvegbe ágyazott kerámiakristályokat tartalmaz, amely négyszeresére emeli annak ütés- és karcállóságát és a hőterhelésnek is ellenáll. Az IP68-as vízállósági teszten való megfelelés pedig azt bizonyítja, hogy legfeljebb két méteres mélységig és legfeljebb 30 percig, minden iPhone 12-es modell vízálló.

A kijelző felbontása ugrásszerűen nőtt az előző modellhez képest (117×2532), színhűsége és színvilága utánozhatatlan. A képernyő ujjlenyomat-taszító bevonatot kapott és a természetes fény tükröződését is minimálisra csökkentették. 

A Face ID, azaz a képernyőzárat arcfelismeréssel feloldó megoldás kiemelkedően pontos, de sajnos lemaradt az ujjlenyomat-leolvasó. A Face-ID képezi az alapját az Apple Pay elnevezésű fizetési rendszernek, amellyel nem csak boltokban, de weben is teljes biztonsággal utalhatunk vagy egyenlíthetjük ki a számláinkat.

Belbecs: rendszer, kamera

Az iPhone 12-höz elkészült egyik legfontosabb fejlesztés az A14-es rendszerchip, amely ezekben a mobilokban tökéletesen folyamatos felhasználói élményt biztosít. Az iOS 14-es is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, könnyen átlátható, logikus rendszerben kezelhetjük és szabhatjuk testre a telefont. Tematikus kezdőlapok kialakításával, akár a különféle élethelyzetekben legpraktikusabb funkciókat kiemelve használhatjuk a telefont. Különlegesség a „koppintás hátul funkció”, amely a telefon hátulján elvégzett dupla vagy tripla koppintáshoz rendeli a számunkra kényelmes lépést.

Az iPhone 12 alapkészülék 2, míg a Pro három hátlapi kamerával rendelkezik. Utóbbi a 52 mm-es gyújtótávolsággal akár kétszeres nagyítást is biztosít. A fotózás területén az előrelépést a rossz fényviszonyok közötti és az éjszakai fotózás szerelmesei értékelhetik nagyra. A széles látószögű alapkamera is gyorsabb esti fókuszálást tesz lehetővé, de a LiDAR-rendszer kifejezetten az éjszakai fotók minőségének emelésére került a telefonba. 

Végül is miért érdemes használt iPhone 12-t venni?

A használt iPhone készülékek rendkívül népszerűek. Nem csak azért, mert az alapanyag választás, a tervezés, összeszerelés jellemzően kiemelkedő minőségben és nagy precizitással történik, és így potenciálisan tartós, a mindennapi használat hatásainak ellenálló készülékre tehetünk szert. Az Apple mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy saját fejlesztésekkel új utakat nyisson, vagy éppen a felhasználói igényeknek kiemelkedő minőségben tegyen eleget.

A 12-es széria csúcsmodell az ilyen újítások szempontjából, így – még ha a megjelenéstől viszonylag távolabbi időpontban is teszünk szert egy ilyen készülékre – biztosak lehetünk abban, hogy a technikai megoldások sokáig az innováció élvonalában tartják a készülékünket. Többek között az A14-es rendszerchipről is elmondható, hogy az első modellekben nagy valószínűséggel nem használták ki a benne rejlő lehetőségeket, így a rá épülő rendszer esetében is számíthatunk arra, hogy a konkurenciához képest gyors, megbízható és rugalmas lesz, hosszabb távon is. Az 5G képes adatkommunikációs lehetőség szintén jövőbe mutat, amely miatt érdemes ezen mobilok mellett letenni a voksunkat, és akár használtan is beszerezni egyet.

Ha használt iPhone vásárlásán gondolkodunk, mindenképpen érdemes az online piactereken, például a Vaterán szétnézni, ahol ellenőrzött felhasználóktól, biztonságosan vásárolhatunk. Ráadásul az apróhirdetési oldalak közül egyedülálló módon a Vaterán minőségi probléma esetén, vagy ha egyéb okból nem vagyunk elégedettek a vásárlással, pénzvisszatérítést is kérhetünk.

Hirdetés
6 éve írok az informatika és a telekommunikáció világáról és 1 éve készítek videókat. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.