Az iOS 11-et rengeteg kritika érte már a megjelenés után, sok volt benne a hiba és még most sem teljesen tökéletes, pedig már az iOS 11.2.5-nél járunk (ha nem figyelem a bétákat).

Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztési vezetője új tervet prezentált az alkalmazottak felé és az Axios ezen belsős forrásokra hivatkozva állítja, hogy az iOS 12 fejlesztése irányt változtatott.

Eredetileg rengeteg újdonsággal debütált volna az új mobil operációs rendszer, azonban az Apple inkább a stabilitásra, megbízhatóságra fókuszál, a jelentős új funkciók pedig majd a jövő évi verzióba fognak bekerülni. Az újdonságok között szerepelt volna a főképernyő átdolgozása, továbbfejlesztett képkészítési folyamat és a gyári appok fejlesztése. Lesznek ettől függetlenül új funkciók az iOS 12-ben, csak nem annyi, mint eredetileg. Várhatóan kiterjesztett valósággal és egészséggel kapcsolatos újdonságokat fogunk kapni az idei rendszerben a stabilabb, gyorsabb és gördülékenyebb működés mellett.

[Total_Soft_Poll id=”39″]

Ha tartják a hagyományt, akkor az iOS 12 fejlesztéseit a nyári WWDC-n fogják prezentálni, a végleges verzió pedig a szeptemberi iPhone-ok megjelenésekor lesz elérhető.

Hirdetés
FORRÁSTheVerge
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.