Hirdetés

Egy ideje már nálam van a Honor 9, így jobban megismerhettem a berlini bemutató óta. Elöljáróban annyit, hogy egy nagyon jó készüléket rakott elénk a Honor, de házon belül is van jócskán ellenfele.

A kicsomagoló videóban láthattátok már a doboz tartalmát, csak annyit emelnék ki, hogy tartozékként jár hozzá egy SIM tű, egy USB-C adatkábel, egy QuickCharge hálózati adapter és egy kemény átlátszó műanyag tok. Nagyon szuper, hogy van egy alap védelem a készülékhez, de ez a tok a leggagyibb műanyagból készülhetett, kontaktusba maximum asztallal és a zsebem belsejével lépett, de már most olyan karcos, hogy néhány hét, hónap múlva muszáj lesz egy minőségibb tokot vásárolni rá. Arra jó, hogy a kezdeti időszakban védje a készüléked hátulját.

Dizájn

A Honor elnöke a bemutató során olyan sokszor elmondta, hogy “for the young people”, hogy összeszedve kb. 5 percig hallgathatnátok. Ezzel kellőképpen hangsúlyozták, hogy a Honor 9 célközönsége a fiatalság, de ahogy a nova szériánál, itt sincs megtiltva, hogy más vásároljon ilyen készüléket. Miért lehet vonzó a fiataloknak? A 15 rétegű hátlap konkrétan úgy fénylik, mint Salamon…tudjátok. Ezzel egyébként nincs is gond, hiszen baromi jól néz ki, ahogy megtörik rajta a fény és attól hogy üveg, nem nevezném csúszósnak, annyira biztos nem, mint a Xiaomi Mi 6-ot.
Két szélén az üveg lekerekített, egyébként mindkét oldalán Gorilla Glass 3 üveget találunk. A kijelző felbontása megegyezik a Honor 8-ban és a Huawei P10-ben lévővel, azonban méretben minimálisan eltér, a képátló 5,15 hüvelyk lett. A Honor 9 színei nagyon szépek, ugyanis a DCI-P3 színskálát szinte teljesen lefedi, egy IPS paneltől igen szép megjelenítést biztosít. A FullHD felbontás szerintem bőven elegendő, a QHD csak az üzemidő rovására menne, maximális fényerőt tekintve láttam már jobbat, de alapvetően ezzel sincsen probléma, szóval a megjelenítőre panaszunk nem igazán lehet.
 A kijelző fölötti beszédhangszóró hangereje teljesen korrekt, jól hallható, azonban sajnos másodlagos hangszóróként nem működik, így a Honor 9 csak mono hangzással bír, amivel szintén nincs gond, a Monsterrel együtt dolgozva és a Huawei Histen technológiával a hangzás egyáltalán nem rossz, de csodát ne várjunk el persze. Ha már az audio témát súroljuk, a készülékről persze nem maradt el a 3,5 mm-es jack csatlakozó sem.

Az egyik legnagyobb különbség a Honor 8-hoz képest és ebben ugyebár a Huawei P10-re hasonlít, az az ujjlenyomatszenzor, ez ugyanis egy home gomb formájában a kijelző alá került. A gomb itt sem fizikai, de a felülete a P10-zel ellentétben kerámia, ami sokkal ellenállóbb, mint az üveg. Házon belül szintén egyedi megoldás az androidos vezérlők elhelyezése, ugyanis ezek gyárilag nem lehetnek szoftveresek, hanem a home gomb melletti felületre tudjuk kitenni őket, ezek sorrendje egyébként felcserélhető, de a home gombot is használhatjuk különböző gesztusokkal. Rövid nyomás a vissza, hosszú nyomás a főképernyő, oldalra legyintés a legutóbbi appok, a képernyő aljáról felfelé pedig a Google alkalmazást érhetjük el. Az ujjlenyomat-olvasó egyébként nagyon gyors, a Huaweitől megszokott sebességet produkálja. Mivel nem ultraszonikus, ezért nem működik nedves kézzel, de ez ne lepjen meg senkit, nagyon kevés olyan mobil létezik még, ami erre képes.

Ha körülnézzük a mobilt, akkor a Honor 8-hoz hasonlóan itt is találunk a tetején egy infra portot, amivel távirányítóként is használhatjuk a mobilt, alul az USB Type-C csatlakozót, a hangszórót, a mikrofont és a jack csatlakozót kapjuk, a jobb oldalon a bekapcsológombot és a hangerőszabályzót találjuk, bal oldalon pedig a két kártya befogadására alkalmas tálcát. A Honor 9 alapvetően két SIM-et is képes kezelni, de ha bővíteni szeretnénk a 64 GB tárhelyet, akkor az egyik SIM foglalatot fel kell áldozni.

Szoftver

A szoftver minimális eltéréssel teljesen ugyanaz, mint amit a Huawei Mate 9-nél, a Huawei P10-nél és alapvetően minden Android 7.0-ás Huawei vagy Honor okostelefonnál megszokhattunk. Az Android 7.0 Nougat rendszerrel vezette be a Huawei az alkalmazás lista, angolul ‘app drawer’ használatának lehetőségét, eddig csak az oldalak között navigálva láthattuk alkalmazásainkat, most már azonban külön listában is ABC sorrendben.
Az EMUI 5.1-ben sokkal több optimalizációt találunk, ilyen például az Ultra Response és az Ultra Memory technológia. Míg előbbi az érintőpanel válaszidejét csökkenti szinte nullára, addig utóbbi a jobb RAM-kezelést teszi lehetővé, ami kiegészülve a Mate 9-nél megismert Machine Learning algoritmussal annyit jelent, hogy 1-2 év múlva is ugyanolyan gyors marad a készülék, a használatból eredendő memóriatöredékeket újrahasznosítja, a felhasználó viselkedését figyelve pedig oda allokálja az erőforrást, ahova kell, hogy az élmény ne sérülhessen.
A Huawei jó munkát végzett az EMUI optimalizálásában, a házon belüli Kirin 960-as lapka teszi a dolgát, a tesztidő alatt nem igazán tapasztaltam bármilyen jellegű fennakadást. A Honor 9-en rengeteg előre telepített, sokak számára felesleges alkalmazást találunk, a hasznosak közé tartozik az Instagram és a Facebook – legalábbis számomra -, de van rajta 7 játék, Booking, Ebay és még sorolhatnám, de ezek természetesen törölhetőek és alapvetően is tárhely van elegendő, bruttó 64 GB.
Még két dolgot említenék meg, az egyik az Iker alkalmazás funkció, a másik pedig a többfelhasználós mód. Előbbinél lehetőség nyílik arra, hogy gyárilag két Facebook vagy két WhatsApp fiókot használjunk, inkább utóbbira mondható, hogy hasznos, hisz ha két kártyával használjuk a mobilt, akkor nem kell váltogatni, mindkét profil elérhető lesz külön ikonnal az asztalon.

Hardver

Hardveres fronton teljesen megegyezik a Huawei P10-zel. Kirin 960-as rendszerchip dübörög benne, amiben 4 mag 2,4 és 1,8 GHz-en pörög, a grafikus teljesítményért egy Mali-G71 MP8 felel, a Magyarországon hivatalosan forgalomba kerülő Honor 9-ekben pedig 4 GB RAM található. Ebből sok-sok megnyitott alkalmazás mellett is 1,5-2 GB mindig volt szabadon. A prezentáció során is kiemelték, hogy néhány esetben a Honor 9 és ezáltal a Huawei P10 teljesítménye vetekszik a Galaxy S8-cal. Teljesen felesleges ebbe belemenni, hiszen sok mindentől függ a teljesítmény, de ennyi pénzért igenis erős a Honor 9 én a nap végén elégedett vagyok vele.
AnTuTu Benchmark v6.2.7 148.953 pont
Geekbench 4 1865 / 6495 pont
A benchmark teszteken jól teljesít, a játékok zökkenőmentesen futnak rajta, bár annyit megjegyeznék, hogy a Honor 9 mellett egy OnePlus 5-öt is tesztelek és az – többek között a fém háznak köszönhetően – nem melegszik hosszabb játék közben, míg a Honor 9-nél érezhető, de normál használat mellett melegedési gondok nem voltak.
Játéknak a GTA: San Andreast próbáltam ki maximum grafikán, amivel az említett melegedésen kívül (kb 15 perc játék után) semmi gond nem volt, hibátlanul, gördülékenyen működik. Ha ezt így elviszi, akkor mással sem lesz probléma.

Kamera

Az mindenképp elmondható, hogy az áráért jó minőséget kapsz, ugyanúgy 8 MP-es előlapi kamerát találunk, azonban a rekeszérték itt csak f/2.0 és az autófókusz is lemaradt. Ettől eltekintve korrekt szelfiket lehet vele készíteni, itt is elérhető a Huawei P10-nél debütált szelfi portré, de ugyebár ez fundamentálisan szoftveres megoldás, így a minősége sem olyan, mintha hátlapi kamerával készülne, nem képes megfelelően érzékelni az objektumok távolságát.
Látszik a szelfi portré pontatlansága

A hátlapon is egy 20+12 MP-es duót találunk kéttónusú LED villanóval és lézeres autófókusszal megtámogatva. A rekeszérték itt is f/2.2, a kialakításnak köszönhetően 2x-es hibrid zoomra képes minimális minőségromlással, amit a Huawei Mate 9 óta használ a vállalat, ugyanúgy van 4K rögzítési lehetőség, azonban ami kimaradt, az a Leica kooperáció, ahogy azt a Honor 8-nál is megszokhattuk, illetve nincs a rendszerben optikai képstabilizálás, csak elektronikus, ami csak FullHD-s videó rögzítésénél működik. A látott képek tömörítettek, teljes méretben Google Drive mappánkból tölthetitek le.

Portré mód hátlapi kamerával
A portré mód itt már látványosan jobban működik, mint az előlapi kameránál, a képek minőségével alapvetően nincs probléma, a képek részletesek és színhűek. A gyári kamera appban rengeteg lehetőségünk van, elérhető a monokróm mód, a manuális fotó és videó mód, fénnyel festés, lassított felvétel és timelapse és így tovább, a képek maximális mérete 20 MP lehet, azonban csak 12 MP-nél érhető el a hibrid zoom. A szoftverben ezen a ponton van egy kis eltérés, ugyanis az ikonok máshogy néznek ki, de funkcionalitásban van különbség. A Honor 9 nagyszerű képeket készít, viszont a Huawei mindig is fotókban volt erős, a videókban kevésbé, hiába képes 4K rögzítésre, nem mondanám olyan szépnek, mint például egy Galaxy S7 videóját (a fenti videós tesztben látható kamera minta).

Adatkomm./Akkumulátor

A Honor 9-ben Cat.12-es LTE található, ami 600/150 Mbps sebességre képes. Hazánkban a legelterjedtebb a 150/50 Mbps, de már néhány helyen elérhető a 300/50 Mbps is. Két SIM-kártyával is használható, viszont akkor le kell mondani a bővítési lehetőségről.
Adatkommunikáció szempontjából probléma egy szál se, támogatja a 802.11 a/b/g/n/ac WiFi szabványokat, a helymeghatározásban a GLONASS támogatottság van segítségünkre, kapunk NFC-t és infrát, az FM-rádió viszont kimaradt. Az USB-C csatlakozó OTG képes is, tehát lehet hozzá csatlakoztatni perifériát vagy tárolót, amit egyedül hiányolok, az a Bluetooth 5.0.
Az akkumulátor 3200 mAh kapacitású, ami hízott a Honor 8-hoz képest, ezzel a teleppel átlagos használat mellett másfél két napot is kibír a telefon, de akik sokat használják, azoknak lehet, hogy minden este tölteni kell. Átlagosan 4,5-5 órás kijelzőidőt produkált a Honor 9, ami ha azt nézzük nem rossz. A gyorstöltésnek köszönhetően pedig 30 perc alatt 40%-ra fel lehet tölteni.

Összegzés

A Honor 9 egy jól sikerült készülék, ha megvennéd én jó szívvel tudom ajánlani, azonban ugyanezzel a processzorral megkapod a Honor 8 Prót, a Huawei Mate 9-et, a Huawei P10-et és a P10 Plus-t. A választási lehetőség adott, nekem tetszett a Honor 9 is. Ajánlott fogyasztói ára 154.990 Ft, három színben kapható, melyek a gleccser szürke, a sarkvidéki kék és az éjfekete. A 3+3+3 VIP garancia nem érvényesíthető rá, a Honor 2 év normál garanciát vállal a készülékre.
Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Dizájn
9
Szoftver
10
Hardver
9
Kamera
8,5
Akkumulátor
8
Ár/érték arány
9,5
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.
honor-9-tesztA Honor 9 tudja hozni azt, amit az ember egy 155.000 Ft-os telefontól elvár, jó kamera, szép kijelző, impozáns megjelenés és erős hardver. Azt nem mondom, hogy nincs ellenfele ebben az árkategóriában, mert akkor hazudnék (Xiaomi Mi6, OnePlus 5), de ár/érték arányban előkelő helyet képvisel.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. 150 ezerért hiányzik az OIS gratulálunk . így nem tudom számításba venni

  2. Köszi a tesztet! Véleményed szerint meg a jobb telefon? Huawei P10 vagy Honor 9?

Comments are closed.