A múlt évben hozta létre a Samsung a Creative Lab (C-Lab) programot, amely segítségével a vállalat alkalmazottai megvalósíthatják saját ötleteiket. A dél-koreai vállalat pedig segíti a fejlesztőket, hogy az ötletből mielőbb kereskedelmi forgalomba hozható termék legyen.
A Samsung nemrég hivatalosan is bemutatta, milyen eszközökön dolgoznak éppen a C-Lab munkatársai. Ezeket egyébként a 2017 januárjában megrendezésre kerülő CES (Consumer Electronics Show) kiállításon már ki is próbálhatják az érdeklődők.
A Tag+ gyakorlatilag egy gyerekeknek szánt gomb, amely bizonyos játékok (pl: Lego) mellé járna, és segítségével kapcsolat építhető ki a játék, és az ahhoz a játékhoz tartozó okostelefonos / táblagépes alkalmazás között. A gombnak 4 féle funkciója lesz, attól függően hogy éppen megnyomjuk, hosszan nyomjuk, megrázzuk, vagy összeérintjük egy másik Tag+-al.
Az S-Skin fejlesztés már nem a gyerekeket, hanem inkább az anyukákat célozza, mint lehetséges vásárlói közeg. Az eszköz képes az arcbőr típusának meghatározására, és annak analizálására, amely adatait természetesen egy okostelefonos alkalmazás segítségével a felhasználó tudtára is képes adni. A csomagba tartozik még kétféle úgynevezett patch néven emlegetett dolog is, melyek a kisebb ráncokat, elszíneződéseket és bőrhibákat képesek eltüntetni az arcbőrről.
A Lumini is az arcbőrápolással kapcsolatos kis készülék. Az eszközzel készítünk egy képet az arcunkról, amelyet a Lumini belső algoritmusai analizálnak. Így fényt derítve a bőr alatt éppen kialakulóban lévő szeplők, pattanások, ráncok, bőrpír keletkezésésére. Így képesek leszünk különböző krémekkel ezek megjelenését a bőrön meggátolni.