Először a Galaxy Note7-ben jelent meg az opció, hogy akkukímélés szempontjából csökkenthessük a megjelenítés felbontását. A Nougat frissítéssel megérkezett a Galaxy S7-be is és persze a Galaxy S8-ban is benne lesz.
Egy élőképen láthatjuk az erre szolgáló menüpontot, így lehet látni, hogy milyen felbontású lesz a készülék, illetve ezáltal azt is, hogy milyen képarányú lesz a kijelző. A Samsung a Galaxy S8 felbontását WQHD+ néven említi, mely 2960 x 1440 pixelt jelent. Ez csökkenthető 2220 x 1080 pixeles FHD+-ra, valamint 1480 x 720 pixel HD+-ra.
Az LG G6-nál debütált először a standardtól (16:9) eltérő képarány, a 18:9-es kijelzőt elfelezve két pont ugyanakkora szeletet kapunk. A Galaxy S8 kijelzője ennél picivel lesz nyújtottabb, a képarány 18.5:9 lesz. A felbontásoknál a „+” jel a standardtól való eltérést jelöli, szélességre ugyanannyi, viszont magasságban több.
A Galaxy S8 Plus-ról nem szökött ki ilyen kép, de így legalább beigazolódott a pletykált képarány. Minden kiderül a március 29-i esemény során, melyen mi is ott leszünk, az erre a célra létrehozott Facebook eseményre pedig ITT tudtok visszajelezni.