A Samsung Unpacked eseménye alig két hét múlva lesz, de a telefonokról már szinte mindent tudni, a dizájn felől pedig már semmi kétség. A 91Mobiles csapatának sikerült hozzájutnia a hivatalos renderképekhez, így most már a gyári színekben láthatjátok ti is a Galaxy S20-at, az S20+-t és az S20 Ultrát.

Sokan fognak örülni annak a változásnak, hogy az S20 és az S20+ előlapján már nem ívelt kijelző lesz, hanem csak 2.5D-s, tehát az oldalán csak minimálisan lesz lekerekítve, csak annyira, mint a többi lapos mobilnál. Az elődmodelleknél ismert ívelt kijelzőt csak az S20 Ultra fogja megkapni.

A hírek és a képek alapján úgy tűnik, hogy a Samsung most először matt felülettel látja el a hátlapot, illetve az jól látszik, hogy eltűnt a Bixby gomb is. A Galaxy S20+ három helyett négy kamerát kapott, ami kicsit kiszélesíti a kameradudort, de ez várható is volt.

Az érdekesség itt az S20 Ultra, ugyanis eddig nem volt normális kép róla. Az eddigi infók alapján 6,9 hüvelykes, QHD+ felbontású Super AMOLED kijelzője lesz, ami 120Hz-et is támogat – reméljük, hogy ezt a sima S20 is megkapja -, illetve az előlapi kamera is 40 MP lesz, de ami igazán felkelti a figyelmet, az a “Space Zoom 100X” felirat a kameráknál.

A képeken jól látható, hogy négy kamera van, az egyik biztosan a Samsung 108MP-es szenzora, ami ugyebár először a Xiaomi Mi Note 10-ben kapott helyet. A Galaxy S20 Ultra ezzel és a periszkópos kamerával 100X-os digitális zoomra lesz képes.

 

Az új trió hazánkban valószínűleg az Exynos 990-nel érkezik, az Ultra modellben akár 16 GB RAM is lehet, az akkut pedig 5000 mAh-ra taksálják. Elég böszme specifikációk, jól hangzik!

Árazást tekintve egyelőre csak annyi a pletyka, hogy a Galaxy S20 Ultra 1349 euróról indulhat, ami átszámolva 454.000 Ft-ot jelent. A hivatalos hazai árakat február 11-én fogjuk megtudni.