A Samsung új generációs okosóráinak legkisebb képviselője, a Galaxy Gear Fit a Samsung Magyarország jóvoltából jutott el hozzánk. Köszönjük! A teszt megkezdése előtt megemlítésre méltó, hogy a tesztben szereplő képek egy Samsung Galaxy S5-tel készültek – szintén a Samsung Magyarország jóvoltából – melynek tesztjét ITT érhetitek el.

Dizájn, megjelenés

Csak egy pillantás a készülékre…gumi szíj, hajlított kijelző, egy darab gomb, alul érzékelők. Első pillantásra is impozáns volt a készülék, az első bekapcsolás pedig már élmény volt. De ne zárjuk le ezzel a pár szóval ezt a szekciót, hisz korántsem ennyiből áll az egész készülék. Méretei: 23,4 x 57,4 x 11,95 mm, súlya pedig 27 gramm, tehát nem túl nagy teher.

IMG_3685

Viselése meglepően kényelmes, persze ha valaki nem túl szorosra állítja be. A legkisebb és legnagyobb karú emberek számára is használható az óra, erről a Samsung gondoskodott, elegendő számú lyukkal látta el a szíjat. Ebben a készülékben nincs kamera, mint elődjében a Galaxy Gear-ben és társában a Galaxy Gear 2-ben, de erre nincs is szükség. Ez a készülék úgy jó, ahogy van. A hajlított kijelző külön érdekességként szolgál, de főleg, hogy ez a készülék érintőkijelzővel is ellátott, külön élmény a használata, egészen más megtapasztalni ezt, mint egy “normális” érintőképernyőt tapizni.

20140517_145610

A Fit szíja, mint ahogy említettem gumiból van, melynek belseje enyhén redős, hogy bőrünket azért levegő is érje és ne legyen kényelmetlen a hordása x idő után. A csat, mellyel rögzítjük a kívánt méretre a karunkon a készüléket egy fém idom, melynek külső felén megtalálhatjuk a Samsung feliratot, belül pedig egyértelműen két ponton tudjuk a lyukakkal párosítani. A szíj külső része pedig enyhén érdes, mintás, ahogy az a képeken is látható.

20140517_145545

Az óra jobb oldalán található a bekapcsoló gomb, mely természetesen rövid megnyomásra a kijelző feloldására és zárolására szolgál, valamint dupla nyomásra különböző alkalmazásokat tudunk elindítani, mely beállítás kérdése. Ezt lentebb részletesebben is kifejtem. Alul, középen pedig megtalálható a pulzusmérő. A pulzusmérő (a fenti képen ) fölött megtalálhatjuk a töltőcsatlakozót, melyhez egy kis tartozékot kell csatlakoztatnunk, mely a készülék akkumulátorának feltöltéséért felelős. Így persze sokkal egyszerűbb – és ez okos húzás is volt a Samsungtól, hogy nem a készülékbe magába építették bele a MicroUSB-s csatlakozót, ezzel így helyet is spóroltak.

20140518_163549

20140518_163459

Megjelenés szempontjából elsőosztályú kütyüről van szó, hisz könnyen felhelyezhető, minden csuklóméretre alkalmas, könnyű, szinte észre se lehet venni, hogy a karunkon van, és hibátlanul simul a karunkra, hála a hajlított kijelzőnek.

Képességek

Minden képessége a készüléken levő Tizen operációs rendszernek köszönhető!

Ha nem szeretnéd elolvasni, meg is nézheted, mit tud:

Na de mire is képes ez a kis kiegészítő? 8 funkció van a Fit-ben, ha az órát és a beállításokat is beleszámoljuk, akkor 10. Ezek a következők: időzítő, stopperóra, alvás, lépésszámláló, testmozgás, pulzusszám, értesítések, médiavezérlő, eszköz megkeresése. 

Vegyük sorjában ezeket. Az időzítő és a stopperóra az triviális funkciók, nem szükséges elmagyarázni. Az alvás funkció, más néven Blokkolás üzemmód. A Gear Fit definíciója erre a következő: “Amíg alszik, az időzítő jelzésein kívül minden jelzés blokkolva lesz”, tehát ez a funkció lényegesen javít az akkumulátoridőn, és hasznos is, hiszen nem akarjuk, hogy pl. egy messenger üzenet miatt rezegjen a karunkon (ha rajta hagyjuk estére).

Lépésszámláló a következő napirendi pont. Ez a funkció állandó jelleggel működik, tehát amikor hordjuk a Fit-t, akkor az eszköz méri, hogy hányat léptünk, de ez nem minden. Beállíthatjuk, hogy mennyi legyen a cél, amit el akarunk érni, valamint megtekinthetjük az előzményeket, hogy melyik nap hányat léptünk. A lépésszámon kívül kijelzi a készülék a megtett utat és az elégetett kalóriát. Természetesen ezeket a rekordokat nullázhatjuk is.

Testmozgás funkció. Ez a legösszetettebb funkciója a Gear Fit-nek, ez alatt több mindent is találhatunk, ezek pedig a Futás, Gyaloglás, Kerékpározás, Túrázás és a Testmozgási előzmények. Mindegyik alfunkcióban megtalálhatjuk az Előzményeit, és különféle beállításokkal “korlátozhatjuk” a tréninget. A Testmozgási előzmények alatt találhatjuk az összes elvégzett torna, futás, gyaloglás részletes statisztikáját. Például futás esetében láthatjuk a megtett utat, az elégetett kalóriát, az átlagsebességet, a maximális sebességet, átlagos tempót, maximális tempót és az átlagos pulzusszámot. Hasznos lehet, ha meg akarjuk nézni testedzésünk eredményeit.

Pulzusszám. Itt is, mint az összes testmozgás funkció alatt, megmérhetjük aktuális pulzusunkat. Itt is vannak természetesen előzmények, ahol a készülék kijelzi az összes mért pulzusszámot, percre pontosan, dátum szerint.

Értesítések…Nincs kéznél a telefon, vagy éppen nem tudjuk elővenni, mert olyan szituációban vagyunk? Erre jó ez a funkció. Egyrészt jelez is a készülék, ha történt valami, például hívás, vagy Messenger üzenet érkezett, de ezt utólag is megnézhetjük ezalatt a menüpont alatt. A támogatott Galaxy okostelefonunkon levő Gear Fit Manager program segítségével be tudjuk állítani, hogy melyik alkalmazások eseményeiről szeretnénk értesítést kapni a Fiten.

A következő elem a Médiavezérlő. Ennek segítségével indíthatjuk el, állíthatjuk meg, válthatjuk, hangosíthatjuk és halkíthatjuk okostelefonunkról szóló zenéinket. Hasznos funkció, mert ha éppen nincsen kéznél a telefon, netán a takarók alatt van, akkor csak szimplán elindítunk egy számot és meg is találtuk az elveszett telefonunkat.

Eszköz megkeresése. Ez majdnem azonos funkcionalitással bír, mint a Médiavezérlő, mégis külön funkcióként szerepel az órában. Amint rányomunk a funkción belül a kis nagyító ikonra, máris szól az Over the Horizon című alapértelmezett Samsung nóta 🙂 Okostelefonunk pedig kijelzi, hogy “A Gear Fit keresi az eszközt”

Utolsónak hagytam a Beállítások menüpontot. Itt szabhatjuk testre Gear Fit-ünk kezdőképernyőjét és beállíthatunk minden egyéb dolgot. De vegyük sorjában, hogy miket is tartalmaz ez a menüpont. Amint belépünk, láthatjuk az akkumulátor töltöttségi állapotát, valamint a Bluetooth jelét, ha a Fit kapcsolódik Galaxy okostelefonunkhoz. Ez alatt találjuk az Óra menüpontot, ahol a Fit kezdőképernyőjén lévő óra megjelenését tudjuk módosítani kedvünk szerint. Utána következik a Háttérkép, mely magáért beszél, természetesen háttérképeket tudunk beállítani a menühöz. A következő pont a Megjelenítés, mely tartalmazza a Fényerő, Használt csukló, Képernyő elforgatása,  Képernyő időkorlátja, Ikonok mérete, Betűméret és Ébresztési mozdulat menüpontokat. Ezek közül, ami megemlítésre méltó, az a Képernyő elforgatása, ugyanis a készüléket használhatjuk álló és fekvő tájolásban is, kinek hogyan kényelmes, a másik pedig az Ébresztési mozdulat. Itt azt tudjuk beállítani, hogy mi történjen, ha felemeljük a kezünket, hogy pl. megnézzük, mennyi az idő. Ezt ki lehet kapcsolni, hogy ne csináljon semmit, valamint be lehet állítani, hogy az óra jelenjen meg, vagy az utolsó megnyitott menüpont.

A megjelenítés menüpontot ezzel kiveséztük. Következő beállítási pont a Bluetooth, ahol is be- illetve kikapcsolhatjuk a Fit Bluetooth portját. A következő a Dupla megnyitás, ahol is megadhatjuk, hogy melyik menüpontot hozza elő a készülék, ha egyetlen fizikai gombját kétszer, duplán megnyomjuk, személyes beállításom erre az Alvás funkciója. Ez után találhatjuk a Profil menüpontot, ahol is választhatunk Férfi és Női profil között. Ha kiválasztottuk valamelyiket, akkor természetesen lehetőségünk nyílik, hogy módosítsuk megadott adatainkat, mint a születési dátum, magasság, testsúly és a távolság mértékegységét (km/mf). A következő a Védett üzemmód zárolása, mely akkor nyer értelmet, ha a készülék szétkapcsolódott okostelefonunkkal. Ekkor beállíthatunk egy négyjegyű PIN kódot, hogy például illetéktelen ne férjen hozzá személyes adatainkhoz.  Utolsó előtti beállítás a Gear Fit visszaállítása, mely minden adatot töröl és a gyári értékeket állítja vissza, valamint az utolsó a Gear Fit adatai, ahol kijelzi készülékünk sorozatszámát, modellszámát és szoftver verzióját.

Hardver, akkumulátor, támogatottság

A készülék hardverére és ezáltal a sebességére egyáltalán nem panaszkodhatunk, hiszen a processzora egy kétmagos, magonként 1GHz-en duruzsuló chip, valamint emellé 512 Mb RAM memóriát is kapott. Nem tapasztaltam a teszt során semmilyen jellegű akadást, vagy lassúságot, minden gyors és gördülékeny volt. Természetesen filmeket nem tudunk rajta nézni :), de az 1,84″-os OLED kijelző megfelel a tartalmak megjelenítéséhez a maga 432 x 128 pixel felbontásával.

Akkumulátora 210 mAh kapacitású, mely persze függ a használattól, a fényerőtől és az értesítések mennyiségétől is. Ezzel az akkuval a Gear Fit, átlagosan 3 nap használatot bír ki, mely véleményem szerint teljesen elfogadható, bár még mindig furcsa tény, hogy az óránkat is töltenünk kell, nehogy lemerüljön 🙂

A készülék a következő Galaxy okostelefonokkal és tabletekkel kompatibilisSamsung Galaxy S5, Galaxy Grand 2, Galaxy Note 3, Galaxy Note 3 Neo, Galaxy Note 2, Galaxy S4, Galaxy S3, Galaxy S4 Zoom, Galaxy S4 Active, Galaxy S4 mini, Galaxy Mega 6.3, Galaxy Mega 5.8, Galaxy Note 10.1 (2014 Edition), Galaxy NotePRO (12.2), Galaxy TabPRO (12.2 / 10.1 / 8.4).

Ár/Érték arány

A Gear Fit 6 féle színű szíjjal kapható: Szénfekete, Szürke, Vadnarancs, Világoskék, Zöld, Pink.

(a kép forrása: www.samsung.hu)

Az áráról konkrét adatot nem tudunk mondani, hisz minden mobilszolgáltatónál más az árszabás. A Telenor esetében a Galaxy S5 mellé, 33.000Ft felár ellenében vásárolható meg. A Telekom-nál a Gear Fit webshop ára 62.991 Ft. A Vodafone is szintén Galaxy S5 mellé kínálja a Fitet, itt is 33.000Ft felár esetében vásárolható meg. Ezek az árak tájékoztató jellegűek, természetesen előfizetéssel olcsóbban, akár 1Ft-ért is megvásárolható.

Az árképzése még nem mondható a drága kategóriába, mondhatni jól árazott a készülék, teljesítményéhez és képességeihez mért az ár, persze ez a Telekom áránál nem mondható el, hisz a 63.000Ft-os ár már sok! Aki viszont megteheti, az vegye meg, mert nagyon jó kis kiegészítő és hasznos társ a mindennapokban!

Még egyszer köszönjük a Samsung Magyarországnak a tesztelési lehetőséget!

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Dizájn/Megjelenés
10
Szoftver
9
Hardver
9,5
Funkcionalitás
9,5
Akkumulátor
9
Ár/Érték arány
8,5
6 éve írok az informatika és a telekommunikáció világáról és 1 éve készítek videókat. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.