Kétségtelenül az elmúlt évek egyik legnagyobb mobilos botrányai közé tartozik a Galaxy Note 7 esete. A Samsung új kategóriát teremtett és minden évben kiemelt figyelmet kapó készüléke csúnya fiaskót szenvedett tavaly, miután néhány nappal a forgalmazás megkezdése után kiderült, nagy baj van a telefonokkal. Az akkumulátor, illetve a beépítésének problémái miatt kigyulladó eszközökről számoltak be a sajtóban. Végül a Note 7 forgalmazását teljes egészében leállították, a már eladott példányokat visszahívták, a vevőket igyekeztek kárpótolni.
Az előzetes teszteken nagyon jó visszhangot kapott a modell, így az óriási anyagi és egyéb veszteségek hatását azzal ellensúlyozzák, hogy újra kiadják a készüléket. Az első hírekben még Galaxy Note 7R-ként hivatkoztak rá, majd Note 7 FE-ként bukkant fel. Ez utóbbi a hivatalos elnevezés, de mostanáig nem volt tisztázott, mit is jelent az „FE” jelölés. Először a „Fandom Edition”-re tippeltek, most már viszont biztos, hogy a „Fan Edition” a helyes megfejtés (a Note 7R-nél az R betű a refurbished, azaz újracsomagolt szót jelentette volna).
Miután a Note 7 alapvetően egy remekül sikerült, hardverben is igazi csúcsmodellnek beillő készülék, így az FE verziók csak egy ponton, az akkumulátorban térnek majd el az eredeti kiadástól. A kisebb kapacitású (3200 helyett 3000 mAh-s) és rendkívül szigorú teszteken átesett telepek jelentik majd a különbséget. A Galaxy Note 7 FE forgalmazása július 7-én kezdődhet meg és a hátlapi üveg alatt ott lesz a Note 7R jelölés, utalva arra, hogy a változatlan külső mögött már a módosított kiadást tartjuk a kezünkben. Az egyelőre nem tisztázott, mely országokban lesz elérhető, már csak azért sem, mert néhány hét múlva, augusztus végén érkezik a Note 8 és a Samsung most teljes erejével ennek bemutatására koncentrál.
















Fixed Edition 😀