Hirdetés

A hazai szolgáltatók közül csak a UPC nyújt a felhasználóinak korlátlan mobilinternetet a csomagjaiban. Az ezt biztosító csomagok teljesen szembementek az eddigi telekommunikációs piac berögződéseivel. A lépés tökéletesen bevált a távközlési cégnek, és új lehetőségeket nyújt a felhasználók számára a tartalomfogyasztásban. A társaság ezt ráadásul az igazolni is tudja, ugyanis az ITHAKA kutatócéget bízták meg, hogy készítsenek felmérést a felhasználók körében mennyiben változtatta meg a felhasználói szokásukat a korlátlan adatmennyiség.

IMG_2550-1A UPC 2015 tavaszán vezette be a korlátlan mobilinternetet, az eltelt egy év tapasztalatairól és a friss kutatás eredményeiről tartottak egy sajtónak szervezett szakmai beszélgetést.  „Egy évvel ezelőtt azzal a kifejezetten bátor, de logikus és stratégiailag átgondolt döntéssel léptünk a mobilszolgáltatói piacra, hogy versenytársaink közül egyedüliként korlátlan adatforgalmat adunk ügyfeleinknek.” – mondta Magnus Ternsjö, a társaság vezérigazgatója a sajtóeseményen. „Az elmúlt egy évben bebizonyítottuk, hogy méltó versenytársai vagyunk a többi szolgáltatónak, és az ügyfeleinktől érkező visszajelzések is megerősítettek benne, hogy jó úton járunk. Előfizetőink nagyra értékelik a nyugalmat, amit UPC Mobil korlátlan adatforgalma biztosít nekik az internetezéshez.”  Az ügyfelek elégedettségét a vállalat belső felmérései is igazolták, de a UPC nem szeretett volna csak ezekre az adatokra hivatkozni, ezért megbízták az ITHAKA kutatással foglalkozó céget, hogy egy UPC-s és nem UPC-s előfizetőket egyaránt tartalmazó ezerfős mintát kérdezzenek meg miként is befolyásolja a korlátolt adatforgalom az okostelefon használatot. A felmérések érdekesebb eredményei a következők voltak:

  • A válaszadók többsége, erős fizikai-érzelmi kapcsolatban vagy az okostelefonjával. Háromnegyedük állítása szerint „nem tudna nélküle élni”. A UPC Mobil előfizetők 82% érezte magára igaznak az állítást.
  • Sokak még sem tudják kiaknázni megfelelően a készülékükben rejlő tudást, mobiljukon internetezők negyede minden hónapban kifogy az adatkeretéből, míg 45%-al többször fordult már elő ilyen.
  • Akik korlátlanul szörfözhetnek a neten sokkal bátrabban is használják azt, mint azok akiknek számolni kell a biteket. Több videót néznek, csetelnek, közösségi oldalakat használnak, online navigációt használnak.
  • A UPC Mobil ügyfelek 54% használja internetes oldalak böngészésére a telefonját otthonán kívül, míg az összes magyarországi ügyfél körében ez csak 27%, e-mail olvasás 54:28, videónézés esetén pedig 21:8 százalék ez az arány.

IMG_6597

A felmérésben az okostelefonnal kapcsolatos legjellemzőbb asszociációk a hasznos, szabadságot ad és a kapcsolat voltak. . “Örülünk ennek az eredménynek, hiszen éppen az volt a célunk, hogy korlátlan szabadságot adjunk ügyfeleinknek az internetezéshez, és hogy soha ne kelljen aggódniuk az adatforgalom miatt.” – mondta Herenyik Györgyi, a UPC termékmenedzsmentért felelős igazgatója. A vezető ezt még azzal egészítette ki, hogy a UPC Magyarország a szolgáltatást megnyitja szélesebb közönségnek is. Így a Magyarország területén élők mindösszesen 1000Ft-os felárral vehetik igénybe minden csomagot, mint a UPC előfizetőknek.

„A jövőbeli fejlesztéseink irányát továbbra is ügyfeleink igényeihez igazítjuk, hiszen innovációinkkal mindig az ő elvárásaiknak igyekszünk megfelelni. Mi vagyunk Magyarország leggyorsabban növekvő mobilszolgáltatója, a célunk, hogy idén is jelentősen növekedjünk, és továbbra is a legkiválóbb szolgáltatást nyújtsuk előfizetőinknek.” – fejezte be Magnus Ternsjö.

Hirdetés
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook