Hirdetés

Május 8-án volt a Fitbit első magyarországi sajtóeseménye, ahol bemutatkozott az újdonsült Fitbit Versa. Pár hete mi is megkaptuk tesztelésre, nem csalódtunk benne.

Dizájn

A gyártó elsődlegesen az aktivitásmérőiről ismert, amelyek vékonyabb dizájnnal rendelkeznek. A Fitbit két okosórája az Ionic, valamint a jelenlegi tesztalany már egy kicsit robusztusabb alakot kapott, de a Fitbit Versánál kifejezetten a könnyedségre fókuszált a vállalat, érhető ez a kijelző méretére, valamint a súlyára is. A Versa lekerekített, négyszögű kijelzővel bír, sokan hasonlítják az Apple Watch-hoz.

A szíj gumiból készült, így akár úszásnál vagy egy izzasztóbb edzésnél is kényelmes az óra. A dobozban egyébként magát az eszközt találhatjuk, hozzá egy töltőt, leírásokat, valamint két méretű szíjat.

A Versán három gombot találhatunk: egyet a bal oldalán, kettőt pedig a jobb oldalon, ezekkel navigálhatunk a menüben. A hátlapon van a pulzusmérő, valamint itt tudjuk csatlakoztatni töltőhöz is, a kijelző alatt pedig gyorsulásmérő, NFC chip, WiFi, illetve Bluetooth 4.0 modul rejlik.

Használat

Egy hét alatt, míg lehetőségem volt tesztelni, igyekeztem minél többet sportolni vele. Futással és biciklizéssel próbáltam legtöbbször az órát, valamint a napi aktivitásomat is ezzel figyeltem. A Versát is a Fitbit applikáció segítségével tudjuk használni, amit App Store-ból és a Google Play áruházból egyaránt letölthetünk. Egy rövid párosítás után már szinkronizálja is adatainkat, így folyamatosan láthatjuk az alkalmazásban az eredményeket, aktivitásokat.

Az óra menüjében egyébként nem lehet nagyon eltévedni, megtalálhatjuk többek között a mozgásformákat, a beállításokat és a Deezert, ami a zenehallgatást könnyíti meg. Az órának különböző számlapokat is be tudunk állítani a Fitbit alkalmazásban. Egy edzés alkalmával az óra méri a pulzusunkat, az elégetett kalóriákat, gyaloglás, futás vagy biciklizés esetében mutatja a megtett távolságot, valamint az aktívan töltött perceket. Az adatokat pillanatok alatt szinkronizálhatjuk az alkalmazásban, ahol részletesen megnézhetjük az eredményeinket.

Az óra egyébként tudja azokat a funkciókat is, amiket a Fitbit legtöbb aktivitásmérője is. Az ‘All-Day Activity’-nek köszönhetően az óra egész nap figyeli az aktivitásunkat, az alvásfigyelő funkcióval megtudhatjuk az alvásunk minőségét, a ‘Personalised Reminders’ funkciónak köszönhetően pedig sosem felejtkezünk el a mozgásról, mert az óra folyamatosan figyelmeztet és emlékeztet minket, hogy ne meresszük a hátsónkat.

Személy szerint én nagyon élveztem futni ezzel az órával, többek között azért, mert nagyon jól illeszkedett a csuklómra, valamint a könnyedségének köszönhetően nem éreztem zavarónak az órát.

Akkumulátor

Okosórához képest nagyon jó akkumulátort kapott a Versa, a gyártó 4 napos üzemidőt ígér, valamint körülbelül másfél-két óra alatt 100%-ra tölthető. Ez az üzemidő függ attól is, hogy milyen aktívan használjuk például az edzés funkciókat, de három napot mindenképp bír az akku egyetlen feltöltéssel.

Összegzés

Járt már nálam jó pár Fitbit termék, nyilván az aktivitásmérők nem érhetnek az okosórák nyomába, de a Versa egyértelműen hozza azt a szintet, amit egy okosórának tudnia kell, ráadásul nagyon jó áron. Könnyű, tehát nem zavaró a karon, és a sportossága mellett még elegáns is tud lenni. Az óra jelenlegi ára körülbelül 63.000 Ft, több online webáruházban is megvásárolható, valamint a Fitbit hivatalos oldalán is beszerezhető Fekete / Fekete Alumínium, Barack / Rose Gold, Szürke / Ezüst Alumínium, Rose Gold / Periwinkle, Sötétszürke és Levendula színekben.

 

Hirdetés
Több éve foglalkozom az okoseszközök világával, eleinte csak az Apple termékek érdekeltek, de ma már szívesen olvasok és írok más okoskütyüről is. Kövess Instagramon: