Hirdetés

Néhány hete még arról szóltak a pletykák, hogy a várhatóan 2024-ben érkező új SE már az iPhone XR megjelenését kaphatja, most úgy tűnik, hogy elkaszálták az iPhone SE-t.

A tavalyi iPhone SE a korábbi évekhez hasonlóan szintén a 2017-es iPhone 8 házával debütált, a kijelző, a kamera és a Touch ID is megmaradt, a teljesítménye azonban kategóriájában kiemelkedő volt, hiszen megkapta az A15 Bionic lapkát, ami az iPhone 13 szériában, illetve a sima iPhone 14-ekben is ketyegett.

Nemrég még arról lehetett hallani, hogy a 2024-ben érkező SE az iPhone XR megjelenését kaphatja, bevágásos kijelzővel, FaceID-vel és a modernebb világnak jobban megfelelő mérettel.

Kuo szerint 2024-ben jöhet az iPhone SE 4

Érthető okokból az iPhone SE 2022 nem fogyott valami jól, ez a kombináció már nem tudta úgy megnyerni a vásárlókat, aki „belépő szintű” almás mobilt akart, jobban járt az iPhone 11-gyel, vagy ha a kisebb méret a fontos, az iPhone 12 vagy 13 mini verziójával, amiből egyébként szintén nem lesz több.

Ming-Chi Kuo szerint az iPhone SE 2024 lett volna az Apple kísérleti alanya a saját 5G modemjükhöz, hiszen ha valami nem úgy sikerül, ahogy kéne, még van idő kivenni az iPhone 16-ból, ha pedig beválik, akkor megkaphatja a csúcs is az Apple saját modemjét.

A pletykák szerint az Apple értesítette az ellátási láncbeli partnereit, hogy ne számoljanak a következő SE-vel, nem csupán halasztják, de meg is szüntetik azt.

Összehajtható Apple kütyü jöhet 2024-ben, dolgoznak a saját 5G modemen

Így, hogy SE nem lesz, a saját modem sorsa is kérdéses, néhány éve rebesgetik már, hogy hamarosan elkészül. Elképzelhető, hogy nem tudja felvenni a versenyt a Qualcomm megoldásaival, így ellentétben a korábbi híresztelésekkel, 2024-ben még nem mond le az Apple a Qualcomm modemekről, legalábbis egészen 2025-ig.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Márkus Marcell
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.