Hirdetés

Nem én vagyok a legnagyobb motoros a világon, de szeretek két kerékre pattanni és úgy szelni az utakat. Nem én vagyok a legnagyobb motorsport őrült, de amit lehet, megnézek, legyen az az autózás vagy a motorozás királykategóriája, vagy ezeknél trükkössebb versenyek. És igen, ameddig például a Forma-1 lassan unalomba fullad, addig a NASCAR, a DTM, a WTCR vagy éppen a MotoGP olyan izgalmakat kínál, amelyek láttán az összes körmét lerágja az ember.

A motorozás nem tréfa. Nincs kasztni, ami megvédjen, nincs hatszázféle vezetést segítő asszisztens, csak az elemek, a vas és mi magunk létezünk. Márpedig amikor egy több mint 350 km/h-val is száguldani tudó motor kormánya mögé ülünk, akkor már a tudás mellett a szerencsére is szükségünk lesz. Nos, ezt próbálja meg átadni a MotoGP 18 névre keresztelt játék, méghozzá igencsak realisztikusan, óriási fejlődést mutatva az elődrészekhez képest. Elérhető PC-re, PS4-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switch-re is.

Nem túl meglepő módon az idei kiadás a 2018-as szezont dolgozza fel, tehát találkozhatunk Rossival, Marquezzel, Viñaleszel, Lorenzóval, Bautistával, Pedrosával, vagyis mind a 25 versenyzővel. A MileStone mindent elkövetett, hogy a korábbi kiadások hibáit javítsa, az eredmény pedig egy minden eddiginél jobb motorversenyzős játék lett. Igen, az Unreal 4 motor őrült jól mutat, a fizika pedig tényleg el lett találva. Pedig én még nem is vagyok az, aki csak úgy rávágja egy game-re ezeket a szavakat.

A menüben már eSport bajnoksághoz kapcsolódó pontot is találunk. Nem hiába, ez a kategória tényleg világszintű tevékenységgé nőtte ki magát az utóbbi években. Ezen kívül csomó mást is találunk, lehet sima Grand Prix-ken csapatni, online többjátékos módot választani, finomhangolásokat végezni a beállításokban. Támogatott a billentyűzet, de PC-n is játszhatunk Xbox kontroller segítségével, én leginkább ezt ajánlanám a joystick könnyedebb kezelhetősége miatt.

Nyilván az első dolgom az volt, hogy Rossi helyébe lépjek. Kicsit Michael Schumacher effektus ugyan, de nekem a Doktor bizony a kedvencem, még ha az utóbbi esztendőkben finoman szólva sem volt vele a szerencse, a jó motor, vagy éppen az ellenfelek. A játékban helyet kapott mind a 19 pálya, ráadásul mindegyik előtt van az országról néhány vágókép, amivel rögtön bele tudjuk élni magunkat a helyszínekbe. Sőt, a verseny előtt még madártávlatból is „élőképet” kapunk az aszfaltcsíkról, amiket drónokkal vettek fel, elég jól mutat a dolog.

A hivatalos közvetítésekhez hasonló menetben kezdünk neki a versenyeknek a MotoGP 18-ban. A rajtrács bemutatása mellett a női keblek is szerepet kapnak, ügyesen lemodellezték a pilóták mellé felsorakozó hölgyeket. Mert itt legalább ott lézengenek, nem úgy, mint az F1-ben. Na de! Tényleg fantasztikus a grafika, nyilván mindig lehet jobb, mindig lehet fejlődni, de jelenleg a korábbi verziókkal lehet összevetni a mostanit, és utcahosszal vezet a fejlesztés, a lelátók, a külcsín, a boxutca, minden klappol szerintem, nem beszélve a változó időjárási viszonyokról.

A 3D-vel szkennelt arcok a lehető legközelebb hozzák hozzánk a versenyzőket, a különféle kameraállások pedig TV-közvetítésnek megfelelő világba kalauzolnak el bennünket. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ha az idősebb korosztálynak megmutatnánk ezt, ők valószínűleg elhinnék, hogy élőben megy a televízióban a futam, annyira realisztikus. Mert igen, figyeltek arra, hogy még az ütközések szimulációs szinte is beállítható legyen. Mit akar a kezdő versenyző? Azonnal a legdurvábbat. Én is így tettem, és nem egyszer kezdtem újra a megmérettetéseket, mire végre az első kanyart sikerült bevennem. És akkor még nem esett az eső, ami még egy fokkal jobban megtréfált.

Figyelni kell a gumiválasztásra, a féktávokra, a helyes dőlésre, hiszen itt nem egy finom kormánymozdulaton múlik a dolog, hanem összetett mozgásokon. Baromi nehéz, de tényleg. A játék lehetőséget kínál arra, hogy az életükben most először virtuális motorra pattanó adrenalinőrültek se kapcsolják ki azonnal a MotoGP 18-at, aktiválni lehet a féktávjelzőket, a fékasszisztenst, a pályaelhagyáskor alkalmazandó segítséget és még sorolhatnám, természetesen a nehézségi szint is rajtunk múlik, százalékos formában adhatjuk ezt meg. Aztán ha rákaptunk a dolog ízére, szépen ki lehet kapcsolni ezeket.

A fizika szerintem igencsak király. Bár néha talán gyorsabbnak érezzük a mozgást, mintha a való életben csücsülnénk a motoron, mégis ennél jobban nehezen lehetne lemodellezni a MotoGP nehézségeit. A rázókövekre hajtás itt nem csupán a felfüggesztésben okozhat kárt, hanem azonnal úgy le tudunk repülni a motorról, hogy csak pislogunk, mint hal a szatyorban (legalább a játékban, élőben örülünk, ha legalább pislogni tudunk egy esést követően). A törésmodell korrekt, bár vannak meglepő horpadások és sérülések, amelyek meglepőek, és nem túl pozitív értelemben, plusz néha talán túlságosan is a kanyarívek külső felé csúszunk, mindennemű kontrollálási lehetőség nélkül. A hangok jók, kár, hogy a kommentátor még mindig csak a felkonferálást végzi, tudom, nehéz, de jó lenne valahogy a verseny közben is kitalálni valamit erre.

Módokból a korábban említetteknek megfelelően nincs hiány. Az eSportos lehetőség mellett a karrier az egyik legjobb, itt zöldfülűként kell megmászni a ranglétrát, felhívni magunkra a figyelmet és elérni, hogy a MotoGP Rookies Cupból a Moto3-on és a Moto2-n át eljussunk a legmagasabb szintre. Mindezt saját név alatt, arcunkat, ruhánkat, mindenünket személyre lehet szabni. Létre lehet hozni egyedi bajnokságokat, időfutamokat is lehet teljesíteni, plusz van Tutorial, ahol elsajátíthatjuk a vezetés minden csínját-bínját.

A MotoGP 18-ról jómagam csak a legszebb szavakkal tudok beszélni, de ettől még vannak hibái. Az Unreal Engine 4 és a korábbi fejlesztés néha fura egyveleget alkot, tény, van hová még fejlődni még akkor is, ha a helyes úton jár a MileStone csapata. Sajnos kihagyták a történelmi eseményeket is, pedig jó lett volna átélni régebbi pályákat, vonalvezetéseket, esetleg megtapasztalni a különbséget a tizenévekkel ezelőtti motoroktól. Hogy megéri-e kipróbálni? Mindenképpen. Sőt, szerintem képes sok-sok órára lekötni az auto-/motorsport szerelmeseit.

 

Hivatalos gépigény:

Minimum:

    • 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges
    • Op. rendszer: Windows 7 64-Bit vagy újabb
    • Processzor: Intel Core i5-2500,  AMD FX-8100 vagy hasonlü
    • Memória: 8 GB RAM
    • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 760 2 GB VRAM vagy több / AMD Radeon HD 7950 2 GB VRAM
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 15 GB szabad hely
    • Hangkártya: DirectX

Ajánlott:

    • 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges
    • Op. rendszer: Windows 7 64-Bit vagy újabb
    • Processzor: Intel Core i7-2600,  AMD FX-8350 vagy hasonló
    • Memória: 16 GB RAM
    • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 960 4 GB VRAM vagy több | AMD Radeon R9 380 4 GB VRAM
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 15 GB szabad hely
    • Hangkártya: DirectX
Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Értékelés
8
Tamás Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók. Aki követné, hogy merre járok: www.instagram.com/tamzsolt
egy-fenekkel-tobb-mint-250-lovat-megulni-motogp-18-tesztNem én vagyok a legnagyobb motoros a világon, de szeretek két kerékre pattanni és úgy szelni az utakat. Nem én vagyok a legnagyobb motorsport őrült, de amit lehet, megnézek, legyen az az autózás vagy a motorozás királykategóriája, vagy ezeknél trükkössebb versenyek. És igen, ameddig...