Hirdetés

A Moto is eléggé belehúzott a készülékgyártásba, hiszen a februári MWC-n bemutatkozott G5 és G5 Plus párosnak máris megérkezett a frissített kiadása. A Moto G5S és G5S Plus nevű telefonok amolyan ráncfelvarrásnak felelnek meg, hiszen drasztikusan nem változtak az elődökhöz képest. A kisebbik G5S továbbra is 5,2 hüvelykes Full HD kijelzőt kap, az előlap alján pedig ott az ujjlenyomat-olvasó is.

Nem változott a hardver sem, így ebben is a Snapdragon 430-as teljesít szolgálatot, ehhez 3 GB RAM és 32 GB tárhely tartozik, utóbbi microSD-vel bővíthető. Android 7.1-es operációs rendszert kapnak a leendő vevők, de azért két módosítást végrehajtottak a telefonon. Az egyik a korábbinál némileg nagyobb, 3000 mAh-s akkumulátor, a másik pedig a fejlettebb kamera, a 16 megapixeles szenzorhoz f/2.0-s optika és szimpla LED villanó jár. Utóbbihoz hasonlóan az előlapi 5 megapixeles egység is jobb, f/2.0-s optikát kap és itt is találunk egy ledes vakut.

A G5S Plus is hasonló módosításokon esett át, tehát az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző itt sem változott. Ugyanígy a Snapdragon 625-ös processzor is maradt, az ujjlenyomat-olvasó ebben a típusban is a képernyő alatt található. Érdekes, hogy itt nem nyúltak az akkumulátorhoz, az is maradt 3000 mAh-s kapacitású. A kamerák viszont nem kerülhették el a fejlesztést, így hátul egy duál 13 megapixeles egység vár minket.

Ehhez f/2.0-s optikák, valamint kéttónusú ledes vaku jár, na meg az ilyenkor megszokott extra funkciók is. Míg kisebb testvére csak Full HD videóra képes, a Plus jelölésű verzió már 4K felvételeket is képes készíteni. A szelfizőknek is kedveztek, az előlapi kamera már 8 megapixeles, f/2.2-es optikával és szintén ledes vakuval. A Moto G5S és G5S Plus szürke és arany színben érkezik augusztus 18-tól, előbbi 249, utóbbi 300 eurós kezdőáron. Az Amazon.com-on már felvesznek rá előrendelést, de szinte biztos, hogy hazánkba is eljutn mindkét készülék.

Hirdetés
FORRÁShttp://www.gsmarena.com/moto_g5s_and_g5s_plus_are_official-news-26515.php
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.