Robotok. Vannak, akik szerint ezek a jövő vívmányai, vannak, akik viszont már úgy gondolják, hogy régóta velünk élnek. Igazából mindkét típusú embernek igaza van, hiszen ilyen szerkezetek már évtizedek óta segítik a munkánkat, ám a következő időszakban egyre több és több hasonló megoldással találkozhatunk majd. A lényeg azon van, hogy nem csak több lesz belőlük, hanem több helyen is megtalálhatóak lesznek, és ez akár félelmet is kelthet, senki sem akarja, hogy robotok végezzék el helyettünk a munkánkat, hiszen akkor mi mit fogunk csinálni? De vajon helyes ez a hozzáállás? Aligha.

Nyilván erről egyelőre szó sincs, persze kordában kell tartani a témát ahhoz, hogy valóban ne is legyen soha, mondjuk bőven vannak olyan feltételezések, melyek szerint egyes munkaköröket hamarosan robotok helyettesíthetnek majd, ilyen az orvostudomány esetén egy műtét, vagy jogászság esetén egy tárgyalás. Ennél érdekesebb viszont az a kimutatás, mely szerint bő tíz éven belül egy számítógép agy-, vagyis processzorkapacitása eléri majd az emberét, 2040-re pedig az egész emberiségét, ami valljuk be, elég komolyan hangzik.

Most viszont még egyelőre csak ott tartunk, hogy jönnek a cuki kis tákolmányok, amik már a konzumer szektort célozzák meg, vagyis be lehet menni a boltba és megvenni ezeket. Ilyen mai főszereplőnk, az Alpha 1 Pro is, ami a UbTech agyából pattant ki és nemcsak a boltok polcairól emelhető le, hanem ez egyik szolgáltatónál is megkaparintható. Mi a hazai képviselettől kaptuk meg tesztre. Nem egy ember méretű kütyüről beszélünk, hiszen az 1600 grammos tömege mellé 208 x 400 x 122 milliméteres méreteket tud felmutatni, szóval akkora, mint egy nagyobb játékbaba, csak sokkal minőségibb, műanyagból és alumíniumból épül fel, elvileg stapabíró, de ez nem jelenti azt, hogy magasból a földre lehetne ejteni, főleg az alkatrészek miatt.

A gépet 16 szervomotor hajtja, valamennyit úgy alakították ki, hogy ne csíphesse be az ujjunkat, vagyis a gyermekek elől sem kell elzárni a robotot, nem balesetveszélyes, plusz van a hátulján egy vészleállító gomb, aminek megnyomása esetén a szerkezet azonnal elernyed és kikapcsol. A robot agya egy STM32-es chipset, a teljesítménye bőven elegendő ide. A kompatibilitásra nem lehet panasz, a számítógépre írt alkalmazás feltelepíthető OS X-re (MacOS) és Windowsra, mobilos platformok esetén pedig az Android és az iOS támogatott.

Kezdjük a gépes változattal, mely elsőre talán túl összetettnek tűnik, mégis az Alpha 1 Pro központi elemét jelenti. Ez mutatja meg azt, hogy a UbTech gyermeke nem csupán egy játék, hanem komoly tanítási szándékkal létrehozott szerkezet. Az intuitív, azaz élményszerű megismerésen alapuló képességnövelés a szoftver segítségével könnyedén megoldható. A robot mozgását kontrollálhatjuk, létrehozhatunk mozdulatokat, ehhez vagy a jobb felül lévő képet kell használni, vagy pedig számokban utazni. Utóbbihoz nagyon precíz gondolkodás szükséges: be lehet állítani a szöget, a cselekmény hosszát, és hogy két mozdulat között mennyi idő teljen el. Közben pedig észrevehetetlenül fejlődik a gondolkodási képességünk.

Könnyedén fel lehet tölteni hangfájlokat (3 wattos, hátulra szerelt monó hnagszóróról beszélünk), valamint az egész mozdulatsort, amit az alkalmazás segítségével lehet lejátszani. Ez sem űrtechnika, gond nélkül kezelhető, a jobb felül lévő ikonra kattintva lehet párosítani a robotot a telefonnal vagy táblagéppel, a csatlakozás Bluetooth 3.0-s kapcsolaton keresztül épül fel, iOS esetén több gép is működtethető egyszerre.

Az appban előre telepített demók találhatók, ha valaki azt szerené, hogy az Alpha 1 Pro fekvőtámaszokat nyomjon, akkor ez is lehetséges, ha pedig egyeseknek az az álma, hogy énekelve táncoljon, akkor erre is van opció. Két plusz menüpontról kell még beszélni, az egyik a foci, amikor a futballpályán látható dolgokra lesz képes a robot, a másik pedig a boksz, amikor pedig egy másik tákolmányt tudunk picit megagyabugyálni. Már aki erre mondjuk affinitást érez.

Az Alpha 1 Pro nagyjából egy órát képes működni egy feltöltéssel, és körülbelül feleennyi időbe telik miniUSB-n keresztül 100%-ra felpumpálni a 2200 mAh-s akkumulátort. A robot ára 189 990 forint, ami nyilván nem egyenlő egy Milka csokival, de annál inkább egy okostelefonnal, márpedig így már más megvilágításba kerül a történet. Ott kezdődik, hogy az UbTech szerkezete tényleg több egy egyszerű játéknál, hiszen a gyermekeket arra ösztönzi, hogy tanuljanak és minél több mozdulatot tápláljanak a robotra, ami utána büszkeséggel töltheti el őket. A robot használható akár fitnesztevékenységekhez is, ahogy a gép mozog, úgy kell utánozni, ami egész hasznos és egyben látványos dolog. Az Alphában a Nemzeti Bűnmelegőzési Tanács és számos iskola lát komoly potenciált, március utolsó és április első napján például a II. Drón és Robotika Show keretében Sopronban látható is lesz.

A cikk létrejöttében közreműködött a Telenor Hipernet hálózata.
MEGOSZTÁS
Tamás Zsolt
Sok éve dolgozom már mobilkommunikációs szegmensben, az újságírás és a rádiózás a szenvedélyem, a sales a munkám részét képezi, a jogi tudás pedig a mindennapjaimat segíti.