A Super Mario Run első körben iOS-en volt elérhető, azonban nem olyan rég megjelent a Play Áruházban is, így az android felhasználók is tölthették, kipróbálhatták. A Nintendo most kiadta a játék első nagy frissítését az androidos verzióra, mely nem a hibajavításokról szól, hanem az új funkciókról és továbbfejlesztésről.
A leglényegesebbek között van az is, hogy most már a Nintendo Accountod segítségével barátokat kereshetsz, valamint a királyságodban élő Toadok maximális létszámát 99999-re növelték.
Egy új funkció a Nintendo új appját, a Miitomot érinti, mely egyelőre még nem mindenhol érhető el. Személyreszabott Mii karaktered mostantól megjeleníthető a Marioban, de ugyebár ez nem minden országban elérhető.
Az újdonságok között szerepel a Google Play eredmények (achievements) implementálása, valamint néhány egyéb módosítást is eszközöltek, melyeket bizonyára észre fogtok venni a játék során. A frissítés a 2.1.0 verziószámot viseli.