Gyerekjáték, vagy gyerek játék? Egyik sem és mindkettő! A The Legend of Zelda: Ocarina of Time olyan izgalmasan újítja fel a klasszikus elődöt, hogy bizony nehéz letenni a kontrollert.
Ugyan már, hisz csak egy remake! Hogy lehetne már az év játéka? Hát úgy…. Ne feledjük, hogy a The Legend of Zelda: Ocarina of Time eredetije vezeti az etalonnak elfogadott értékelő oldal “minden idők” listáját, csaknem tökéletes pontszámmal. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a felújítás igen bátran nyúlt a témához és gyakorlatilag egy teljesen új játékot varázsoltak belőle a Nintendo EPD boszorkánykonyhájában, akkor nincs is min csodálkozni, ez a projekt sikerre volt ítélve. Szóval egyáltalán nem véletlen, hogy a nemzetközileg jegyzett (általam inkább lesajnált) The Game Awards épp az imént bejelentett idei jelöltjei közt ott van Link kalandja is, illusztris társaságban (Grand Theft Auto VI, Control Resonant, Resident Evil Requiem, Phantom Blade Zero, 007 First Light).
Az 1998-as Nintendo 64 verzió ugyan 2011-ben már kapott egy ráncfelvarrást 3DS-en, de nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, ahhoz nem volt szerencsém és így is lesz bőven miről beszélni. Sok szempontból úttörő vállalkozás volt a 28 évvel ezelőtti változat, hiszen akkoriban kezdett kiforrni a 3D, ami szabadságot és felfedezést hozott a játékmenet terén is. Mai szemmel mindez talán megmosolyogtató, hiszen a mostanában megszokott open world részletességhez képest az itt látott csupán illúzió és nagyon is vezetve van a játékos. Mégis annyira jó a pályadesign, ötletesek a fejtörők és az okosan adagolt eszközök, hogy még a korábbi pályarészekre való visszatérést sem érezzük nyűgnek.
Éppen ezért kiváló hír, hogy készítők maximálisan tiszteletben tartották az alapanyagot és inkább látványban nyúltak hozzá, hogy talán megjelenése óta először legyen megizzasztva (képletesen, hiszen dokkolva és handheld módban is stabil 60 FPS-t kapunk) és kihasználva a Nintendo Switch 2 hardvere – csodaszép a The Legend of Zelda: Ocarina of Time grafikája. Itt-ott azért muszáj volt modernizálni, például van futás és szabadon használható ugrás is (korábban automatán történt, ahol kellett) illetve a kameraforgás is ránk van bízva, de használhatjuk a mozgásvezérlést is.
Szerencsére a történet maga is olyan elem, amit nem ért “bántás”, már csak a régi rajongók iránti tiszteletből sem. Persze mai szemmel erre is rá lehet fogni, hogy sablonos, de igazság szerint érdemes figyelembe venni, hogy egy 28 éves történetről beszélünk, valamint hogy a lényeg most is a mesélés minőségén van és az pedig remek az ismerős elemek ellenére is. Főhősünk tehát ismét Link, aki újra a Hyrule királyságban kalandozik. Akad aljas főgonosz (Ganondorf), elrabolt hercegnő (Zelda), na meg egy természetfölötti ereklye (Triforce), ami mi mást is biztosíthatna, mint a világ feletti kontrollt. A kaland savát-borsát viszont kétségtelenül az adja (nem tudom, majd harminc év távlatából ez spoilernek számít-e), hogy egy ponton hét évet ugrunk az időben és a gyermek valamint fiatal felnőtt Link egész más képességeket tud, ami nagyban alakítja a gameplayt is.
Hát még a jól ismert ocarina, ami a Zelda játékok jól ismert kelléke, így már csak a címből adódóan a The Legend of Zelda: Ocarina of Time-é is. A hangszerrel speciális dallamokat tanulhatunk meg és alkalmazhatjuk azokat kulcs szituációkban (kapuknál, rejtvényeknél) – jópofa, hogy mindezt akár a valóságban is intézhetjük, a konzol mikrofonját kihasználva (mondjuk dúdolva). De a háttérben játszott zeneszámokat is meg kell említeni, hiszen Koji Kondo eredeti dallamai nagyon szép, szimfonikus formában kerültek resturálásra, az új generációknak is kellemesen beégetve a csodaszép szólamokat. Meg kell említeni, hogy immár szinkron is van a főbb átvezetőknél, ami kiválóan sikerült. Viszont üröm az örömben, hogy egész elképesztő módon 2026-ban még mindig nem sikerült mindezt az egész játékra kiterjeszteni, így sokat kell majd (csak) olvasnunk is.
A helyszínek terén is a jól megszokott lokációkon “szaladhatunk” végig a vérmérséklettől függően 20-30 órás végigjátszás során. Mondjuk a kastély egy picikét ki lett bővítve és a korábbi prerenderelt, fix nézőpontos megoldás itt is le lett cserélve szabadon forgathatóra. Újdonság viszont a játék derekán, az alvóhelyekről elérhető Hall of Fallen Foes, ami nem más, mint egy “múzeum”, ahol a játék addigi ellenfeleit tanulmányozhatjuk közelebbről, de akár újra meg is küzdhetünk ellenük. Itt említeném meg még a napszakváltást, amit későbbiekben már irányítani is tudunk és ami az egyes helyszíneknek egészen más arcát mutatja meg, játékmenetbeli hatásokról nem is szólva.
A The Legend of Zelda: Ocarina of Time látványvilágáról szólva mindenképp megemlítendő, hogy inkább a mesésebb vonalat fogta meg, sem mint a realizmus irányába mozdult volna el. Ízlések és pofonok – ez nem mindenkinek jött be elsőre, a szereplők plasztikussága sok kritikát kapott (egyesek nem átallottak AI-t is kiáltani), de szerintem hangulatos lett és talán mostanára mindenki megbékélt az iránnyal (ha meg mégsem, majd az idő megoldja, nem először fordul elő ilyesmi a sorozat életében, hogy a művészi irány nem került rögtön mindenki által elfogadva). Második negatívumként itt kell megemlítenem, hogy bármennyire szép is, időnként itt is kapunk a szokásos Nintendo betegségből, vagyis pár, igénytelenebbül, alacsonyabb minőségű textúrába “csomagolt” tereptárgyakból.
De egyáltalán nem vészes és más bajom tényleg nincs. Na jó, Eponának, hűséges lovunknak az irányítása is katasztrófa, de annyira nem leszünk ráutalva, hogy ez problémát okozzon. Ellenben a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játékmenete továbbra is a nagybetűs ÉLMÉNY. A feladataink kellőképpen gondolkodtatóak, de nem szupernehezek, így mint egy jó mese, játszatja magát a játék. Mindehhez folyamatosan kapjuk az újabb és újabb játékszereket és a valóban változatos pályákat, hogy egy percig se unatkozzunk. A remake jelleg meg egészen biztosan senkit nem fog zavarni, hiszen annyira tisztelettel lett felhasználva az alapanyag, hogy egyszerre lesz ismerős annak aki játszotta és közben meg vadi új élmény. Azt gondolom, hogy a Nintendo EPD megtalálta azt az arany középutat, ami pont kellett és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az időközben befutott első eladási adatok 5.2 millió eladott példányt mutatnak, pusztán a megjelenés utáni első négy napot tekintve (ezzel a platform leggyorsabban fogyó darabjává pozícionálva a játékot).
Értékelés: 9/10
Fejlesztő: Nintendo EPD Production Group No. 3
Kiadó: Nintendo
Platform: Nintendo Switch 2















