Hirdetés

A LEGO 2K Drive pont az az egyveleg lett, aminek lennie kellett, bár itt-ott azért sántít a megvalósítás.

Gyermekkorom jelentős részében aktívan legóztam, aztán jött a LEGO Racers és nálam olyan szinten tarolt mindent, hogy még ma is bepárásodik a szemüvegem, ha eszembe jut néhány kanyar. Mára, megannyi játékon túl – mind fizikai, mind szoftveres formában – még mindig ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel nyúlok a kis színes építőkockákhoz, vagy a belőlük készült videójátékokhoz és bár a filmes-franchise vonal az én ízlésemnek nem volt a legmegfelelőbb, mégis szinte minden részbe számtalan órát tettem és valószínűleg még tenni is fogok. Manapság két kislány apukájaként pedig előszeretettel vásárolok a gyerkőcöknek LEGO terméket, mert bár mostanság már a brandelt cuccok dívnak, azért a kreativitás fejlesztésében még mindig verhetetlen a dán márka.

Gondolom a 2K Games-nél is voltak páran akik rongyosra hajtották anno a LEGO Racers-t így némi upgrade után meg is születhetett a mai alanyunk, a LEGO 2K Drive. Szerencsénkre és szerencsétlenségünkre egyaránt, a készítők nem maradtak meg a kirakós versenyjáték alapötleténél és a Forza Horizonos vendégszereplésük után kölcsönvették annak koncepcióját (meg néhány más manapság menő versenyzős játék ilyen-olyan ötletét) és immár egy nagy, négy részre osztott térképen mehet egymás hajkurászása. Természetesen a LEGO franchise-ból és a mozifilmekből már ismert humor fog megelevenedni a képernyőinken játék közben is. A keresztül-kasul bejárható helyszínünk pedig Bricklandia lesz, ahol minden a kis építőkockákból áll, de ezúttal a licenszelt karakterek nélkül. Szerintem ez egy igen bátor és  pozitív lépés volt, mert bár az ismert figurákat jó volt látni, de semmit nem tettek volna hozzá ehhez az élményhez.

Úgy kezdjük a LEGO 2K Drive-ot is, mint az ilyen játékokat általában, új versenyzőként a színen. A történet sem túl bonyolult, nekünk kell lennünk a legjobbnak, melyet itt a Sky Trophy megszerzése jelent. Ehhez azonban számos kisebb bajnokságot kell megnyernünk, ahova zászlók gyűjtésével juthatunk, amiket pedig a rivális versenyzők lenyomásával szerezhetünk meg. Külön öröm, hogy a különböző módok mellett a sztorit is lehet lokális, osztott képernyős multiban játszani. Ez manapság egy igen egyedi lehetőség, nem árt észben tartani. Mint azt már említettem a terep nem összefüggő, hanem 4 teljesen különálló és változatos zónára lett osztva. Szerintem elég illúzióromboló, hogy nem tudunk csak úgy átkocsikázni az egyikből a másikba (talán még a Switch változat is elbírná), de ez legyen a legnagyobb probléma.

A LEGO 2K Drive járműveinek kezelése egészen barátságos, erősen árkád stílusú, leginkább a már említett Forza Horizon vagy a The Crew juthat róla eszünkbe, kicsit még egyszerűbbé téve. A Ubisoft versenyzős mókájának második részére hasonlít abban is, hogy különböző terepre különböző járműveket alkalmazhatunk, így van egy aszfaltra, egy terepre és egy vízre. Ezen átmenetek automatikusan végrehajtódnak, amint az adott felületre ér a gépünk. Külön slotokba állíthatjuk be előre a preferált és megszerzett járgányokat, amiket gyűjtögethetünk majd az előrehaladás során vagy éppen építhetünk sajátot is, melynek csak a képzeletünk és a rendelkezésre álló elemek szabnak határt.

A versenyzést színesítik a kart játékokra jellemző power-upok, melyek többnyire offenzív típusúak, néhány kivételtől eltekintve. Ezeket muszáj leszünk használni a LEGO 2K Drive-ban, mert bár a tereptárgyak leamortizálása tölti a nitrónkat, de az ellenfelek, főleg a tétversenyeken elég kemények és nem tűrik a hibáinkat, végig a nyakunkba lihegnek és kegyetlenül meg is előznek, amint alkalmuk adódik rá. Fura ez a balanszírozás, mert a játék egyértelműen gyerekeknek szól, de még felnőttként is előfordult, hogy többször újra kellett indítanom egy-egy versenyt. Emellett egyszerre lenyűgöző és piszok módon zavaró a káosz, amibe néha fullad néhány futam, bizonyos helyzetekben elég rájönnünk mi is történik éppen a képernyőn, annyira sok minden történik egyszerre. Kimondott öröm, hogy ezalatt sem lassul be vagy akad meg a teljesítmény, ami az általunk tesztelt Xbox Series X változatban kimondottan jó volt, remek grafika mellett. Az audió is rendben van, bár a zenék hosszú távon kiakasztóak, nem ártott volna egy licenszelt OST, ami sokat dobhatott volna az élményen.

Összességében a LEGO 2K Drive egy remek versenyzős anyag, ami kiválóan hozza vissza a LEGO Racers hangulatát, de mégis modern marad és igazodik a mai trendekhez. A technikai megvalósítás is rendben van, az audió és a grafika és az irányítás is remek, ennek ellenére sajnos az egész elég monoton, túl sok az önismétlő feladat, így a fiatalok is hamar ráunhatnak, emellett pedig a mesterséges intelligencia is elég erős, gyakran torolja meg kisebb hibáinkat is kőkeményen, így a sikerélményt is letörheti, ez szintén némi finomításra szorul. Mindezek mellett azért jócskán próbálnak minket ösztönözni a pénzköltésre is, ami a szememben elég visszás egy gyerkőcökre optimalizált játék esetén. Aki viszont ezek felett szemet tud hunyni az bátran essen neki már most, mert bőven akad benne szórakoztató tartalom.

Értékelés: 7/10
Fejlesztő: Visual Concepts
Kiadó: 2K Games
Platform: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series S/X, Nintendo Switch

Hirdetés
Fonyódi Dávid
Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, emellett igyekszem a munkahelyemen is megállni a helyem, de altatás után előveszem a kontrollerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam. Klasszikus geek vagyok, tehát jöhet minden, legyen az videójáték, film, sorozat, könyv vagy képregény. A főbb műfajok, amiket előszeretettel fogyasztok: sci-fi, horror, anime, jrpg és autós cuccok.