A Samsung a hajlítható mobilok piacán jelenleg a Huawei mögött kullog, de ez nem állítja meg őket abban, hogy tovább fejlesszék a technológiát és hogy új eszközöket mutassanak be. A Bloomberg meg nem nevezett forrásra hivatkozva tette közzé, hogy a Samsung két új hajlítható mobilon dolgozik.

A Galaxy Foldon ugyebár két kijelzőnk van, egy kisebb kívül és egy nagyobb belül. A két újdonság esetében más lesz az elképzelés, lesz egy a régi kinyithatós mobilokhoz hasonló megoldás, tehát összecsukva a telefon alja és teteje találkozik, valamint várható egy Huawei Mate X-féle okostelefon is. Előbbit még vélhetően idén vagy jövő év elején mutatják be, utóbbit pedig majd a későbbiek folyamán.

Azt még egyelőre nehéz megmondani, hogy mekkora piaca lesz a hajlítható eszközöknek, de csak mint a Galaxy Note-tal, a Samsung reméli, hogy ezzel is új termékkategóriát alkotnak és hogy egyre nagyobb igény lesz majd a hajlítható mobilokra.