Lassú a Google TV és a tárhellyel is vannak gondok, dolgoznak rajta.
Elismerte a Google, hogy lassú a Google TV és a használatot sokban megnehezíti, hogy kevés tárhely áll rendelkezésre.
Már dolgoznak a megoldáson, a Google TV-s Chromecast számos optimalizáló frissítést kapott. Csökkentették a memóriahasználatot, aminek köszönhetően jelentős javulást értek el, rövidebb a betöltési idő és az appok számára is több szabad memória marad. Ezen kívül a CPU használatot is visszafogták és a gyorsítótár kezelésén is változtattak.
A másik jellemző probléma az Android TV-s vagy Google TV-s eszközöknél, hogy kevés tárhellyel érkeznek. Ezt a gyártók azzal magyarázzák, hogy streaming eszközök, tehát nincs szükség a tárhelyre. A valóságban azonban nagyon is szükség volna a tárhelyre, hiszen az alkalmazások egyre több helyet foglalnak, így könnyedén betelik az a 8 GB tároló, ami ezekhez az eszközökhöz általában jár.
A Google ezzel kapcsolatban is próbál segíteni. Lehetővé teszik az appok gyorsítótárainak könnyű törlését a beállításokban és egyszerűen törölhetjük a felesleges, nagy helyet foglaló appokat is közvetlenül a Tárhely menüpontból. Az alkalmazások által elfoglalt tárterület időnkénti felszabadítására egy háttérben futó folyamatot is létrehoznak.
Az optimalizálások elvileg a harmadik felek eszközeire is hamarosan megérkeznek, az azonban nem tisztázott, hogy pontosan mely eszközök érintettek a Google TV-s Chromecast eszközön kívül.
Ti használtok valamilyen TV okosító megoldást, vagy a beépített rendszeren fogyasztotok tartalmat? Nálatok is lassú a Google TV vagy nincs vele ilyen gondotok?
A kiemelt kép illusztráció, amit Samuel Regan-Asante készített, forrása: Unsplash