Ekkor jön Európába a Honor Magic V2, megvan a dátum, a 2023 júliusában leleplezett készüléket láthatták már az európaiak a berlini IFA kiállításon.
Eddig az elérhetőségről és az árakról nem voltak információk, most bejelentette a gyártó, hogy január 26-án, délután 2 órakor tartják a bemutató eseményt.
A mobil tavaly júliusban a legvékonyabb összecsukható telefonnak bizonyult, ezt a címet pedig még most is tartja, több mint 6 hónappal a bejelentése után (a V Purse koncepción kívül, ami más kialakítással és korlátozott elérhetőséggel bír).
Összecsukva még az iPhone 15 Pro Maxnál és a Galaxy S24 Ultránál is némileg kisebb helyet foglal, vagyis nem nehezebb zsebben hordani, mint egy átlagos csúcsmobilt.
A készüléket a Snapdragon 8 Gen 2-es lapka hajta, 5000 mAh-ás akkuval érkezik, amit 66 wattal lehet tölteni. A telefon a lipcsei Porsche Experience Centerben debütál péntek délután.