Hirdetés

Hol van már az a HTC, amely még a Windows Mobile korszakban üstökösként tűnt fel a piacon? A világ első androidos okostelefonját is ők dobták piacra, és úgy tűnt, egy igazi sikersztori bontakozik ki a szemünk előtt. Aztán jött a Samsung és az Apple, meg a többi távol-keleti gyártó és a HTC-t gyakorlatilag leradírozták a térképről. A taiwani cég már évek óta a túlélésért küzd és egyelőre nem úgy néz ki, hogy már elértek a lejtő aljára. A 2017-es év utolsó hónapja, amely a karácsonyi időszak miatt a gyártók többségénél kiemelt eredményeket hoz, a HTC-nél kiábrándítóan gyenge lett. Decemberben csupán 136 millió dollár folyt be az értékesítésből, ez a novemberhez képest 29%-os visszaesés. Még szomorúbb, ha az előző év azonos időszakához hasonlítjuk, így nézve 36%-os a csökkenés.

Összességében a 2017-es évi teljes bevétel 2,1 milliárd dollárt tett ki, ez a cég utóbbi 13 évének leggyengébb eredménye. Mindezt úgy hozták össze, hogy a HTC U11 az elmúlt évek legjobban sikerült zászlóshajója lett a gyártótól. Csakhogy ekkor már elindult a keret nélküli, 18:9 arányú kijelzők trendje, amit aztán csak az U11+ típussal hoztak be. Ám ez túl későn jelent meg, ráadásul a korlátozott értékesítés miatt (Amerikában például nem kapható) lényeges változást nem hozott a pénzügyi egyenlegben. Idén egyébként a HTC és a Google lezárja a korábbi együttműködését a Pixel telefonok kapcsán, az ezen dolgozó mérnökök a keresőóriáshoz kerülnek. Hogy mi lesz a HTC további sorsa, azt csak a későbbi eredmények mutatják meg.

Hirdetés
FORRÁSphoneArena
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.