Hirdetés

Az okostelefonok elterjedésével egyre inkább a (minél nagyobb) kijelző volt a gyártók fókuszában, miközben szépen elfeledkeztek a fizikai billentyűzetről. Márpedig sokak kedvencei voltak a QWERTY gombsorral ellátott készülékek, hiszen szövegbevitelre még mindig ez a leggyorsabb és legkényelmesebb megoldás. Az egykor remek billentyűzetes készülékeket készítő Motorola (most már csak Moto ugye) újra felhozta az ötletet, mégpedig egy verseny keretein belül.

A Lenovo és az amerikai Verizon Wireless által indított Transform the Smartphone Challenge lényege, hogy különböző fejlesztéseket várnak a résztvevő csapatoktól, melyekből egy zsűri végül 10 olyat választ ki, amelyet anyagi és technikai háttérrel finanszíroznak a megvalósításhoz. Az egyik ilyen a Livermorium által készített QWERTY moduláris egység a Moto Z okostelefonhoz.

Ennek segítségével egy teljes billentyűzetet kapunk, amely ráadásul egy 2100 mAh-s beépített akkumulátorral is kiegészíti a telefon saját egységét. A billentyűzetből most elkészült a prototípus, a képeken pedig az látszik, hogy nem csupán kicsúsztatható, hanem 45 fokban felbillentett helyzetben is használható. A múlt hónapban indult startup jelenleg kicsivel több, mint 47 ezer dollárt gyűjtött össze, a célösszeg 100 ezer dollár.

Jelenleg is zajlik a billentyűzet továbbfejlesztése, az információk szerint sokkal kidolgozottabb külsőt és számos egyéb fejlesztést is végrehajtanak még rajta. Ha elnyeri a Lenovo és a Verizon tetszését, akkor az első megvásárolható példányok júliusban kerülhetnek a boltok polcaira.

Hirdetés
FORRÁSAndroidHeadlines
Rusi
Több mint egy évtizede foglalkozom telekommunikációval, számos területén dolgoztam már, de bármerre is vitt az utam, az újságírástól nem tudtam és nem is akarok szabadulni.