Hirdetés

Öt évvel ezelőtt az LG befejezte a Windows Phone operációs rendszert futtató okostelefonjainak gyártását, helyette a cég az Android alapú készülékekre fókuszált (és meg kell hagynunk, jó eredményeket ért el). Most úgy néz ki, hogy a dél-koreai vállalat készen áll, hogy újrafesse Windows-alapú készülékeinek palettáját.

Amit a képen láthattok, az a jelentések szerint valóban az LG Windows Phone készüléke, melyet a Verizon amerikai szolgáltatónál lehet majd kapni még idén. A készülék első látásra Windows Phone 8.1-t futtat, de minekután a Microsoft tervezi a WP 8.1-es készülékek frissítését Windows 10-re, gondolhatjuk, hogy ez a készülék is meg fogja majd kapni a legújabb rendszert.

LG-Windows-Phone-new-Verizon-02

Arról nem esett szó, hogy fogják hívni a készüléket, és arról sem, hogy milyen képességekkel fog érkezni. Nem tűnik csúcskategóriás készüléknek, szóval ha azt remélitek, hogy az LG G3-ból (vagy akár a későbbiekben a G4-ből) lesz Windows Phone változat, akkor csalódást kell okoznom, ez a készülék tuti, hogy nem felsőkategóriás lesz. Ehelyett…keringett egy pletyka az LG egy nem létező készülékéről, mely a D635 nevet kapta. A hírek szerint ez a D635-ös készülék egy Windows Phone rendszert futtató modell lesz, de aztán feledésbe merült a projekt. Most, hogy újra előkerült, nagy esély van rá, hogy erről a készülékről lesz szó. Ennek a készüléknek viszont néhány paraméterét tudjuk, mint például a kijelző, mely 5″-os és 720 x 1280 pixel felbontással fog rendelkezni. LTE támogatottságot fog élvezni és előlapi kamerával is felvértezik, ezt sugallja a kép is.

Reméljük, hogy az LG új Windows Phone alapú készülékei majd pénztárcabarátok lesznek és mindenki számára elérhető áron megvásárolható lesz. Ti mit gondoltok? Nem furcsa az LG-től, hogy újra beszállna a Windows Phone játszmába?

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.