Hirdetés

Kézzel festett tájakon átívelő különös kalandra invitál az ügyességi játékba bújtatott, narratív puzzle elemekkel megspékelt Unleaving.

Az Unleaving első néhány perce alapján úgy tűnik, egy újabb mezei puzzle platformerhez van szerencsénk, ám a helyzet az, hogy jelen tesztalanyunk nem a Planet of Lana, a One Last Breath vagy a Little Orpheus által kitaposott, lassacskán megfáradó utat járja, hanem játékmenet alapján leginkább a 2013-ban kiadásra került The Bridge-hez tudnám hasonlítani, ami egy logikai feladványokkal teli mászkálós cím – műfaján belül mai napig a legemlékezetesebb.

Egy iraki születésű, Kanadában élő házaspár fejéből pattant ki a posztimpresszionista festő, Van Gogh műveinek ábrázolásmódjára hajazó játék, mely hangulatát és mondanivalóját tekintve szokatlanul depresszív és végtelenül szomorú, ugyanakkor minden egyes ecsetvonása értéket közöl.

A történet egy lánygyermekről szól, aki képzeletbeli világba csöppen, miután a legutolsó elhullajtott falevél után álomba szenderül. Kézzel festett tájakon át járhatjuk be az elmúlás és túlvilág közötti utat, s ha elég ügyesek vagyunk, nagyjából másfél óra alatt a végére érhetünk. Az Unleavingben olykor megjelennek a korábban felsorolt alkotásokra jellemző ismérvek, miszerint ládákat tologathatunk vagy kapcsolókat állítgathatunk, ám ezúttal jóval többet kell agyalnunk a rébuszok teljesítése kapcsán és alkalomadtán javallott arra törekednünk, hogy a megfelelő pillanatra időzítsük a használatukat. Azonban az alkotók nem bizonyultak különösebben szőrösszívűnek és a sokszor előforduló automatikus mentési pontok segítenek abban, hogy megtaláljuk a megoldást. Erre utal a pauzált menüben található villanykörte kinézetű gomb is, ami elakadás esetében remek mankót nyújt.

A készítők bitang erős atmoszférát hoztak össze annak eredményeképp, hogy az Unleaving borongós helyszínei révén ismerhetjük meg a főszereplő nyugovóra térésének megrázó körülményeit. A négy évszakot és a természetet is érintő metaforikus ábrázolásmódja pedig – akárcsak a holland festőművész művei – gondolkodásra ösztönöz.

Pontszám: 7/10
Fejlesztő és kiadó: orangutan matter
Platform: PC

Hirdetés