Pont azt hozza a Terminator 2D: No Fate amire anno vágytunk volna – szükségem van a ruhádra, a csizmádra, és a motorodra!
Ízlésről persze örökösen lehet vitatkozni, de abban alighanem sokan egyetértünk, hogy a kilencvenes évek mozis választéka igen egyedi és a mai geek kultúra számos alappillérét szállította. Nem kell ahhoz még statisztikát sem gyártani, hogy egy-egy ilyen toplistán bárkinél felmerüljön a Terminator sorozat, azon belül is az örök kedvenc második rész. A Judgment Day a franchise kétségkívül legnépszerűbb darabja, pont jó időben készült. Ekkor már a speciális effektusok miatt sem kellett szégyenkeznie senkinek, James Cameron pedig fejlődött annyit, hogy izzadtságmentesen hozza azt amire a közönség vevő volt (arról nem is beszélve, hogy a cool faktor is rendesen be lett lőve szinte minden szempontból).
A videojátékok akkoriban a maihoz mérten még mindig csak gyerekcipőben jártak, de a retro kedvelők alighanem ezt másképp fogalmaznák meg – a lényeg, hogy más idők voltak. Még mindig hódított a 2D pixeles grafika, aminek megfelelően (szinte) az összes akkori filmfeldolgozás is ilyen formában került a képernyőkre. No meg sajnos kissé mostoha körülmények között, kapkodva, sokszor kritikán aluli minőségben legyártva. Mégis mindenki játszotta ezeket, mert nem nagyon volt más. Pedig ha egy minőségi munkát tettek volna bele a gyártók, mindjárt szebb emlékeink lennének, de igazság szerint az is elég volt amit leraktak az asztalra.
A Terminator 2D: No Fate tulajdonképp ezt a jelenséget piszkálja meg, de pont olyan oldalról, hogy mi lett volna, ha valaki elkészíti azt a bizonyos minőségibb változatot. Nem csoda, hogy sok negyvenes, ötvenes pocakos apuka szeme csillant fel, amikor be lett jelentve a játék, annak idején ifjoncként megnyaltuk volna mind a tíz lábujjunkat egy ilyen játékért. Pedig azért a tökéletességtől most is messzebb járunk, de azért látszik, hogy szívvel-lélekkel készült a projekt, valahogy úgy mint a Bud Spencer és Terence Hill feldolgozás (Slaps And Beans) esetében.
Alapvetően egy tipikus arcade játékot kapunk, egy csomó rohangálós akció pályával. Van ahol a lövölde, van ahol a bunyó kerül a középpontba (a börtönkórházas menekülésnél még picike lopakodás is), illetve akadnak autós-motoros üldözési jelenetek. Minőségi a megvalósítás, hála a (modernebb technikának is), a tizenöt pályán viszont annyira gyorsan végig lehet száguldani (minden szint csupán pár perces), hogy hiába veszi végig a film minden jelentős mozzanatát, a Terminator 2D: No Fate sajnos akár egy óra alatt is letudható. Cserébe az ikonikus jelenetek (felsorolni is sok lenne) pár másodpercben mind ott vannak, bájos pixelgrafikával megalkotva – szóval már csak ezért megéri.
Persze inkább legyen rövid, mint fölöslegesen elnyújtott – az is tud problémát okozni. A készítők többféle nehézségi szinttel és kisebb elágazásokkal próbálták elejét venni a szavatosságot érintő kritikákat. Ha jól emlékszem, két ponton is van választási lehetőségünk (maradjon meglepetés hol), de itt is csak már egy végigjátszás után van lehetőségünk más irányba menni (vagy inkább más megoldást választani). A Terminator 2D: No Fate viszont ezzel együtt is menthetetlenül rövidke, amely mellett a 30 eurós árcímke picikét húzósnak tűnik.
Ennek ellenére azt mondanám, hogy a játék korrekt szórakozás, a film rajongói meg fogják találni a számításukat és jól szórakoznak majd, még ha egy egész estés film játék idejét sem sikerül majd képernyő előtt tölteni (legalábbis egy menetben). Másik apróbb kritika, hogy habár a gameplay részek nagyon jól eltaláltak, az átvezetőknél azért be-beköszön néhány gyengébben megrajzolt rész – kicsit arra emlékeztet, amikor még rajzolt moziplakátok voltak és művészek nem feltétlenül kapták el a fonalat a realizmus terén. Sebaj, legalább van végre egy épkézláb feldolgozás, aki erre várt, vágjon bátran bele a Terminator 2D: No Fate nyüstölésébe.
Értékelés: 7/10
Fejlesztő: Bitmap Bureau
Kiadó: Reef Entertainment
Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
