Hirdetés

A Teared-et emlékezetes árkád stílusú játéknak szánták, azonban csak egy bosszantó katyvasz lett, ami elveszik az ötlettelenégében.

Különös(nek szánt) intróval startol a Teared: egy túlvilágról visszatért hős felemelkedésének lehetünk tanúi, mégpedig egy játéktermi masina kijelzőjén keresztül. A körülbelül 5 perc hosszúságú animáció olyan hatást érzékeltet, mintha egy vontatott tech demót néznénk, melyet telezsúfoltak csicsás grafikai megoldásokkal. A történetről sajnálatosan nem tudunk meg sokkal többet, mindössze annyit, hogy nevenincs karakterünk népét leigázta valamiféle természetfeletti erő, s a halálból visszatérve bosszúhadjáratra indul.

Hangulat tekintetében olyan 2.5D-s akciójátékkal állunk szemben, ami játékmenet alapján hangyányit merít a klasszikus Shinobi játékokból, csakhogy surikenek helyett ezúttal tőröket és bombákat hajigálhatunk – méghozzá végtelen mennyiségben. Hogy mikor éppen melyikkel operálunk, az teljesen lutri, ugyanis a kisebb ellenségeinket egyetlen találattal legyőzhetjük, s általuk tehetünk szert véletlenszerűen egyik vagy másik tárgyra. Különbség nincs igazán köztük, pusztán annyi, hogy a pengék vízszintesen hajíthatók el nagyjából 5m távolságra, míg a robbanó eszközök félkör alakban landolnak. Hatékonyság szempontjából viszont maximálisan megegyezőek, legfeljebb csak kényelmi aspektusból mondhatók eltérőnek.

Az életerőnk száma az ellenfelek sebzési képességétől vagy méretüktől függően egy vagy 2, de inkább az előbbi jellemző, vagyis lényegében egyetlen érintéssel alulról szagolhatjuk az ibolyát. Még mázli, hogy az életünk száma 4, és az Options menüben mi magunk állíthatjuk be, hogy ezt kilencszer vagy 99-szer szorozzuk be, illetve gyakorta találkozhatunk checkpointokkal, amik azért nagyban megkönnyítik az előrehaladásunkat. Három választható nehézségi fokozat áll rendelkezésünkre, s közülük érdemes a közepeset választani, mert az összes pálya (9) minimum ebben a formában zongorázható le. Minél nehezebbre állítjuk a játékot, annál több akadályon, csapdán és nemezisen verekedhetjük át magunkat.

A Teared Unreal Engine 4 alatt készült és gyakorlatilag a külcsín teszi eladhatóvá. Töredelmesen bevallom, hogy jómagam emiatt adtam neki esélyt – meg amúgy sem volt semmi veszíteni valóm. Zeneileg néhol egészen hangzatos dallamok hallhatók, ám a hanghatások túlságosan önismétlők. Sajnos mindemellett a gameplay érdektelennek bizonyult és hiába az olykor szép megjelenítés (bár a szűrőkből gyakorta visszafoghatták volna magukat), összességében élvezhetetlen videojátékos egyveleg lett, ami nem csoda, hiszen a benne lévő ötleteket már mind átéltük valahol máshol, jóval találóbb minőségben. Az egyetlen igazán pozitívumként felhozható dolog a közel másfél órás játékidő említhető, mivelhogy az egészen hamar véget ér.

Pontszám: 3/10
Fejlesztő: Juan-Mod
Kiadó:
JanduSoft S.L.
Platform:
PC, PS4|5, Switch

Hirdetés