Nagyon úgy fest, hogy a TikTok-botrány végkifejletéhez közeledik, Donald Trump elnök nemrég azt állította, hogy néhány „nagyon gazdag ember” készen áll megvásárolni a TikTokot, ezt követően pedig egy különálló vagy akár a felvásárlással összefüggő megoldás is felbukkant.
Arról érkeztek ugyanis hírek, hogy különálló, új alkalmazás lesz elérhető az amerikai felhasználók számára. Egy jelentés szerint (előfizetés szükséges), az Államokban szeptember 5-én egy másik TikTok applikációt kapnak a felhasználók. A jelenlegi alkalmazás jövő év márciusáig továbbra is működni fog, de a hosszabb távra tervező felhasználóknak le kell majd tölteniük a második alkalmazást. Amint a jelenlegi alkalmazás lekapcsol, az Egyesült Államokban a világ többi részéhez képest teljesen külön megoldás lesz a TikTok. Azt viszont nem tudni, hogy ezzel teljesen elkerülik az amerikai átvételt vagy a befektetői csoport és a TikTok anyacége is ebben látja a teljes megoldást.
A TikTokot gyakran a nemzetbiztonságot fenyegető veszélynek, valamint a kínai propaganda platformjának tekintik. Ezért az Egyesült Államokban úgy döntöttek, hogy az alkalmazásnak el kell adnia amerikai tevékenységét egy nem kínai szervezetnek, különben kitiltják az országból. Trump elnök háromszor meghosszabbította ezt a határidőt, és most úgy tűnik, hogy közeleg az alku. Egy különálló alkalmazással az amerikai kormányzat sok aggályát meg lehet kerülni, bár ez elég ironikus véget vet az egész tortúrának. Ezúttal az Egyesült Államoknak lesz egy különálló alkalmazása egy globális platformhoz, amiért az emberek gyakran kritizálták Kínát, amely a népszerű nemzetközi alkalmazások helyi alternatíváit tolja.
Nyilván az új alkalmazás külsőre és felhozatalra aligha lesz nagyban eltérő a nemzetközi változattól. Az viszont könnyen lehet, hogy a jelenlegi kormányzat politikájához igazodó tartalmak száma megugrik. Az átlagfelhasználó számára pedig csak annyi lesz a lényeg, hogy le kell tölteni egy új alkalmazást.
















