Hirdetés

Jó helyről merít a  Rumbral, viszont a kidolgozást még gyakorolni kell. Sötét, de hangulatos platformert teszteltünk.

Segítség, üldöz egy izzó szemű szarvas-zsiráf! Sokadjára hozakodok elő, hogy mennyire stílusteremtő volt a maga idején a modern, felnőttes platformerek terén a Limbo és az Inside (nem is megyek mélyebben bele a sztoriba ismét). Persze a PlayDead is ihletődött sokfelől, említhetjük az Another Worldöt és a Flashbacket is. S ez valahol így is van rendjén. Ha egy fiatal csapat pedig épp a fent említett játékokat teszi maga elé követendő példának, az teljesen rendben van.

Pontosan így tett az OSEA Innovations nevű spanyol brigád, amikor megalkotta a Rumbralt. A srácok egyénként egy olyan kreatív stúdiót üzemeltetnek, amely desginnal, weboldalakkal és megannyi mással foglalkozik, a videojátékok területén ez az első próbálkozásuk. Kemény fába vágták a fejszéjüket, mert a követett PlayDead klasszikusok látvány és világépítés terén is nagyon izgalmasat és egyedit tettek az asztalra. Hangulatban mindenképp sikerült is elérni, hogy egy lapon legyen említhető a munkájuk, de azért a játék sok-sok gyermek betegséggel küzd. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, inkább olyan tanulság, amit a következő munkáikra érdemes lesz szem előtt tartani.

Nagyon rövid, mindössze 1-2 órás kaland a Rumbral. Egy kis robotot irányíthatunk, aki amnéziában szenved és azt próbálja kideríteni, hogy ki is ő valójában. Elhagyatott erdőkön, mezőkön, épületeken keresztül vezet az utunk, hogy aztán…. maradjunk annyiban, hogy a végkifejlet nem sok dolgot magyaráz meg, erős cliffhangerrel végződik a történet (a srácok talán már javában készülnek a folytatásra). Előbb azonban maradjunk még a kurrens címnél. Játékmechanikailag a szokásost kapjuk: egy kis platforming, pár, a környezetre épülő fejtörő, no és van azért valami, ami picit extrább és a játék vizualitását is meghatározza.

Néhol találunk ugyanis élénk magenta pocsolyákat, amibe beletrappolva egy párhuzamos, alternatív valóságba kerülünk, ahol picit másképp állnak a dolgok. Mondanom sem kell, hogy számos puzzle erre épít (kapcsold át a kapcsolót amott, és gyere vissza). Semmiképp sem új az ötlet, ezerszer láttuk már, de legalább egy kis változatosságot ad. Merthogy az alap játékélmény picikét uncsi, a fejtörők nehézségét sem sikerült annyira eltalálni véleményem szerint. Mármint nem teljesíthetetlenek, inkább ötlettelenek, túl vannak kicsit csavarva (valószínűleg olyan szándékkal, hogy legyen kihívás, de inkább egy picit az idegesítő irányba tolódtak el).

A Rumbral legnagyobb hibája, hogy kiforratlan, nagyon érződik, hogy első játéka a csapatnak. Érdemes lett volna picikét tovább érlelni, csiszolgatni. Különösen az irányítást, illetve az animációkat. A látvány kellőképpen szép, de kissé baltával faragott. Összességében aki szeret kísérletezni és támogatni kis indie stúdiókat, az bátran vágjon bele, egy pizza árából egészen jól el lehet szórakozni vele pár órát (amiben már a gyűjthető cuccok megtalálása is benne foglaltatik).

Értékelés: 6/10
Fejlesztő: OSEA Innovations
Kiadó: Out of Mana, Dojo System
Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch

Hirdetés
Sinka Tamás
A munkahelyemen hivatásból, otthon szórakozásból játszom. Aztán meg leírom amit gondolok. A Tech2 hasábjain leginkább a Gaming rovatban.