Úgy tűnik, a Xiaomi a mobiltelefonos múltból merít inspirációt a várhatóan ősszel bemutatkozó Xiaomi 16 szériával. Egy friss jelentés szerint ugyanis a készülékek OZO Audio hangfeldolgozó szoftverrel érkezhetnek, amely eredetileg a Nokiától származik.
Az OZO Audio eredetileg Nokia 360 fokos kameráihoz készült, majd később olyan mobilgyártókhoz is eljutott, mint az Asus, az Oppo vagy a OnePlus. A szoftver több okos megoldást kínál, némileg megelőzve az AI korszakot. Az Audio Zoom képes egy adott hangforrást kiemelni a háttérből, az Audio Windscreen digitálisan szűri ki a szélzajt, a 3D Audio pedig térhatású, valósághűbb hangélményt nyújt a felvételeken.
A Xiaomi lépése inkább egy lemaradás pótlása, mintsem egy innovatív újítás, hiszen az Apple már évek óta kínál hasonló „Audio Zoom” funkciót iPhone-jain, míg a Google a „Speech Enhancement” megoldással erősíti a hangminőséget. Az OZO ugyan papíron szélesebb eszköztárat nyújt, de a riválisok megvalósítása azért magasra tette a lécet, hiszen meglepően jól működnek.
A legjobb hír sokak számára pedig az lehet, hogy az újítás nem csak a Xiaomi 16 sorozatra korlátozódik majd. A forrás szerint a funkció elérhető lesz korábbi modelleken is, köztük a Xiaomi 14 Ultra és a Xiaomi 15 széria készülékein, mégpedig a közelgő HyperOS 3 frissítés részeként. Ez valódi hozzáadott értéket jelent, még akkor is, ha egy olyan technológiáról van szó, amely már régóta létezik a piacon.
















