Lesz megoldás a Galaxy S24-ek kijelzőjének fakóságára az Ice Universe szerint, a Samsung egy olyan funkción dolgozik, ami ismét elérhetővé teszi az élénkebb színeket, ráadásul több kontrollt kaphatnak a felhasználók.
A nemsokára érkező frissítéssel három lehetőség közül választhatunk. Az egyik az alapértelmezett beállítás, ami élénkebb, mint a természetes mód, de fakóbb, mint az elődök kijelzője. A középső opció az S23-ak élénkségéhez közelíthet, míg a harmadik lehetőség még annál is élénkebb színeket hozhat.
Az élénkség szabályozására az élénk mód haladó opciói között, a fehéregyensúly RGB szinteket beállító csúszkái alatt lesz lehetőség a három fokozat egyikének kiválasztásával.
Úgy tűnik, a fakóbb színek nem riasztják el a vásárlókat: a Samsung 12 millióról 13 millióra növelte a 2024 első negyedévében leszállítandó mobilokra vonatkozó célját. A pletykák szerint az S24 Ultra a legkelendőbb, az előrendelések mintegy 65%-a a Snapdragon 8 Gen 3-as, titán keretes és új telefotó kamerával szerelt modellre érkezett.