Úgy tűnik, hogy a gyártók nagyon ráérnek és ahelyett, hogy valami érdekeset és valóban korszakalkotón dolgoznának, felülnek a hype-vonatra és beállnak a sorba. Mire is gondolok itt. A Xiaomi bemutatta a “keret nélküli” készülékét, melyről aztán kiderült nem is annyira az, ami. Most pedig az sem kizárt, hogy a szintén kínai gyártó, a ZTE is beszáll a buliba és elkészíti a saját “faltól-falig” telefonját.

A MyDrivers nevű oldalon látott napvilágot néhány fotó az érkező Nubia (ZTE almárkája, olyan mint a Huawei-nek a Honor) készülékről, melyen látható az említett kialakítás és a szemnek igen tetszetős külcsín. Ha már csak a fele is igaz lesz amit láthatunk, már az is gyönyörű megjelenést fog neki kölcsönözni. Az előlapon ezenkívül helyet kap még egy LED-es villanóval szerelt kamera is, a jól megszokott helyre. Mindezt úgy érik el, hogy a régről ismert “csúsztatható” kialakítást vetik be, hogy semminek se kelljen alulra költöznie. adb4047ecbbf428c8ff3597f0019d012

A másik nagy előnye a testreszabhatóság. Ezt nem az operációs rendszer részeként kell értelmezni, hanem a hátlapot kedvünk szerint cserélgethetjük majd. A képek alapján így választhatunk bőr, alumínium és kétfajta fa közül, sőt az akkumulátor is cserélhető lesz majd. Más hardveres specifikációról nincsen információ.1c596b95fb514b9b8be70fef9e703730

A képeken fellelhető még a 3.5 milliméteres jack csatlakozó és az USB-C port is. A fizikai gombok a jobb oldalra kerülnek, míg a hátlapra az ujjlenyomatszenzor. Azt nem tudni, hogy a készülék el fog-e készülni valamikor vagy sem. Ha igen, akkor méltó kihívója lehet a Xiaomi Mi MIX-nek.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook