Itt a Fairphone 5: öt év garancia, szoftveres támogatás legalább 2031-ig, de ha minden jól megy, akár még tovább, egészen 10 évig.
A Fairphone 5 már megrendelhető a gyártó weboldaláról, egyetlen kiadásban 700 euróért (ez most kb. 267 000 forint átváltva, a tavalyi modell 580 euró volt, kb. 222 000 forintba került átváltva), matt fekete, égkék és átlátszó verziókban. A szállítás szeptember 14-én kezdődik, ugyanakkor az égkék verzió szeptember végéig még nem lesz elérhető.
A telefon 70%-ban újrahasznosított anyagokból készült, olyan emberek készítették, akik megélhetési bért kapnak munkájukért. A telefon dobozában lehetőség van visszaküldeni régi telefonunkat, amit a gyártó újrahasznosít.
A Fairphone 5 öt éves garanciával és legalább 2031-ig (8 év) szoftveres támogatással érkezik, amit akár 10 évre is bővíthetnek az idők során, ha minden jól alakul. A telefon Android 13-mal indul, a gyártó pedig legalább 5 Android főverzió frissítést ígér hozzá (utána pedig biztonsági frissítéseket).
Ezt a készüléket a legkönnyebb javítani, csak egy Philips fejű csavarhúzóra van szükség a szétszedéséhez. 10 modulból áll, melyek könnyedén kicserélhetőek akár otthon is, ezeket a modulokat a Fairphone és a partnerei értékesítik.
Ilyen modul például az OLED kijelző, a hátlapi és az előlapi kamerák, az USB port és az akkumulátor.
A kijelző 6,46 hüvelykes (ez némileg nagyobb, mint az előző Fairphone 6,3 hüvelykes panelje), ami egy OLED panel 1224 x 2700 pixel felbontással, 20:9-es képaránnyal, 90 hertzes képfrissítéssel, ami mindenképp előrelépés, hiszen a gyártó elsőként használ magas képfrissítésű panelt, a csúcsfényerő pedig 880 nit, melyet Gorilla Glass 5 véd (0,7 mm-es oleofób bevonattal).
Notch már nincs többé, helyette az előlapi kivágásban kapott helyet a szelfi kamera, ami 50 megapixeles, Samsung JN1-es 1/2,76 hüvelykes szenzor 0.64 µm-nyi pixellel, 4 az 1-be pixel-összevonással. Az f/2.45-ös lencse látószöge 90 fok, videózni pedig 4K-ban lehet vele 30 FPS-sel.
A hátlapi főkamera szintén 50 megapixeles, egy 1/1.56 hüvelykes Sony IMX800-as szenzor 1.0 µm-nyi natív pixellel és szintén 4 az 1-be pixel-összevonással. Az f/1.88-as rekeszértékű lencse 84 fokos látószöggel és optikai képstabilizálással rendelkezik. Az ultraszéles kamera is 50 megapixeles, 117 fokos látószöggel bír, egy 1/2.51 hüvelykes Sony IMX858-as szenzor 0.7 µm-nyi pixellel, autófókusszal és 2,5 centiméteren makrofotós képességgel. A harmadik modul egy ToF érzékelő, ami távolság-mélység mérésére alkalmas.
Lapka terén a Qualcomm QCM 6490-re esett a választás, ami egy ipari változat hosszútávú támogatással, ezért tudnak 2031-ig frissítéseket ígérni, teljesítményben pedig a Snapdragon 778G-hez hasonlót tud nyújtani.
Memória és tárhely terén 8 GB RAM-ot és 256 GB belső tárhelyet kínál a készülék, a microSD foglalat pedig 2 TB-ig tud kártyákat fogadni. A telefon dual SIM képes, az egyik SIM fizikai, a másik pedig eSIM lehet.
Adatkapcsolatok terén a Wi-Fi 6E támogatott, de van Bluetooth 5.2 és NFC is. Az 5G modem többféle sávot támogat.
Az elődben 3905 mAh-s aksi volt, ez most 4200 mAh-ra nőtt, a korábbi 20 wattos töltés helyett már a 30 wattos töltés támogatott, az 50%-os töltöttség körülbelül 20 perc alatt érhető el, egy teljesen feltöltött akku pedig nagyjából 1,5 napnyi üzemidőre lehet képes.
Vezeték nélküli töltés nincs, az akku viszont könnyen cserélhető, ha elhasználódna. A 3,5 mm-es jack már nem része a felhozatalnak, van viszont USB 3.0-ás Type-C csatlakozó, illetve sztereó hangszórók.
A dobozban sem töltőt, sem kábelt nem kapunk, csak a telefont, a csomagolását és egy gyorsbeállítási útmutatót.
Az előd IP54-es tanúsítással rendelkezett, ez most IP55-re emelkedett, javult a vízzel szembeni ellenállósága. 1,8 méteres ledobás-tesztet is végeztek rajta.
A Fairphone 4-ről készült teszt a Tech2-n, ezt itt tudjátok megnézni: