Hirdetés

Az LG április 5-én, magyar idő szerint a hajnali órákban tette közzé a szomorú hírt, miszerint felhagynak az okostelefonok gyártásával és ezáltal kilépnek a mobilpiacról.

Az érdekes megoldások, ötletek – lásd LG Wing és LG Velvet – ellenére a koreai vállalat mobiliparága egy ideje veszteséges volt, emiatt dönthettek végül úgy, hogy inkább más területekre fókuszálnak és ami nem megy, azt nem erőltetik.

Egy ilyen döntésnél természetesen a legfontosabb kérdés, hogy mivan a jelenlegi LG tulajdonosokkal? A közleményben ez áll:

Az LG mobil termékek – országonként változó ideig – még elérhetők lesznek, amíg a készletek el nem fogynak viszonteladó partnereinknél. Az ügyfélszolgálati ügyintézés a vonatkozó előírásoknak megfelelően folytatódik a vásárlók kellemetlenségeinek elkerülése érdekében.

Tehát a készlet erejéig még lehet LG okostelefonokat vásárolni, bár aki hosszú távra gondolkodik, érdemes inkább mást választania annak ellenére, hogy az LG a készülékek támogatását és frissítését nem szűnteti meg egyből, az Android 11 is folyamatban van egyes modellekre, sőt a kompatibilis mobilok az Android 12-t is meg fogják majd kapni.

LG V50 ThinQ

Az LG tehát a jövőben azokra a piacokra fog fókuszálni, amik jól mennek, ilyen például a szórakoztató elektronika, a vállalat OLED tévéi a legjobbak közé tartoznak:

Ha szeretnél bővebben tájékozódni, hogy miképp zajlik a kivonulás, az LG Magyarország weboldalán is megtalálható a közlemény. Néhány fontos pont idézek:

Folytatódik-e az operációs rendszerek frissítése az LG Electronics mobil üzletágának bezárása után is?

Egyes fontosabb modellekre továbbra is kínálunk majd operációs rendszer frissítéseket. Az Android 11 operációs rendszer frissítése jelenleg folyamatban van egyes kiválasztott modellekre, és az Android 12 operációs rendszer frissítése ugyanazon kritériumok és folyamat alapján történik majd. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a tervezett operációs rendszer frissítések a Google operációs rendszerének terjesztési ütemezése, vagy egyéb tényezők, például a termék teljesítménye és stabilitása miatt változhatnak.
* Kérjük, vegye fel a kapcsolatot az adott ország LG ügyfélszolgálatával az operációs rendszer frissítésének ütemezésével kapcsolatban, amely országonként változhat.
LG K52

Lesznek e szoftverfrissítések a mobil üzletág bezárása után?

Mindent megteszünk a biztonsági frissítések és a minőség stabilizálása érdekében a vásárlók kellemetlenségeinek elkerüléséért.

Elérhetők lesznek a karbantartási időszak után is az LG alkalmazások / szolgáltatások a vásárlók számára?

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a karbantartási időszak lejártával a szerver és fiókalapú szolgáltatások nem lesznek elérhetők. Például: Q-lens
Más alkalmazások és szolgáltatások alapfunkciói továbbra is használatók lesznek, pl. PC Suite / LG Mirror Drive

Nem lesz elérhető az LG Electronics egyetlen mobileszköze sem az LG mobil üzletág bezárása után?

Az LG TONE Free fülhallgatókat és a vezeték nélküli Bluetooth hangszórókat továbbra is fejlesztjük és értékesítjük, emellett a már bevezetett okostelefonok és táblagépek mindaddig elérhetőek lesznek, amíg a forgalmazóknál ezekre a termékekre el nem fogynak a jelenlegi készletek. Ezenkívül továbbra is kínálunk vásárlás utáni szolgáltatásokat és operációs rendszer frissítéseket.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.